- Józanul a világban
-
COMMENTS
- Találatok: 846
Bufurc bácsi kockás pizsamája
A betegségemből kifolyólag, vagy ennél összetetteb a történet, de azt mondhatom, hogy ügön rossz az alvókám.
Nagyon ritka, hogy végig alszok egy éjszakát, ha véletlen sikerülne is, akkor meg a Negró kavar be valamivel, mert ugat, mint a veszött, hogy ki kelljen mönnöm.Megismerem már a hangjából, hogy mi a rosseb a bánata éppen, tudom, ha giliszta dugta ki a fejét a földből, vagy ha légy repül át az udvaron, vagy ha vihar lesz egy óra múlva, vagy mikor sekrestyés indul meghúzni a harangköteleket, de a legdurvább az a végtelen ugatás, amit sündisznó vált ki belőle. Szerintem pár éve valamelyik szomszéd belefoghatott a tüskéshátúak tenyésztésébe, oszt néha elfelejti becsukni az ólajtót, mert heti egy-két alkalommal ki kell mönnöm hajnalban, hogy a kutyát elnémítsam. Olyan végtelen ugatás ez, hogy két házzal odébb a szomszéd is felébred, ha épp kevesebbet ivott aznap este.
Mindig kis gatyóban, alszom, de tegnap felhúztam a kockás pizsamagatyám, mert hétvégén megdicsérték, hogy milyen jól áll ez neköm.
Legszebb álmomból ébresztett kis pulim, a jelzésből tudtam, hogy már megint nyitva hagyta a szomszéd a disznóólat, és muszáj kimönnöm, mert addig nem hallgat el, míg ki nem viszem az utcára a sünt. Négy éve csinálom ezt a műveletet, egyik kézben a cirok söprű, amivel a másik kezemben lévő lapátra kell görgetnem a disznót, és közben a házőrzőmet kell fegyelmeznem vele igen keményen. Néha a sün is észhez tér és nem akarja az igazságot. Eleinte kinyitottam a kaput, és kivittem az utcára, de volt, hogy közben többször lemászott. Azóta egyszerűen vakon kidobom a puha fűbe az állatot a kerítésen keresztül. Meséltem kolléganőmnek, hogy vicces volna, ha egy járókelőbe állítanám a tüskést, benne lennék a hírekben, hogy Bufurc sündisznóval hajigálja az embereket.
Na tegnap, a csinos pizsamába nyomultam ki, aminek csak a kötőmadzagja működik, a gumija elfáradt. Abriktolom a kutyát a söprűvel, sietek a disznóval a kerítéshez, már fél úton csúszott lefele az alsóm, a kutya ugat veszött mód, és még ugrál is rám, majd elesök a gatyámban, mire kidobtam az állatot már lent volt a nadrág a földön. Nincs disznó, most a pizsamát rángatja a kis hülye, én meg állok ádámkosztümben az udvar közepén. Kicsit hallgattam, hogy nem dobtam-é sénkit fejbe, Negró édesanyját emlegettem, és visszamentem aludni.
Azt mondta, Ildike:
A kutya olyan, mint a gazdája, mög rosszul szocializáltam.
Én azzal nyugtatom magam, hogy minden puli ilyen.