Életútinterjúm alanyának, saját magam választottam, hogy az őszinteségemmel, talán segíthetek, és bizonyíthatom, hogy igenis van „kiút”, „abba lehet hagyni”, lehet változni, és új életet kezdeni. Bufurc bácsi felépülőfélben lévő szenvedély beteg, 30 éven keresztül, az alkohol volt a legfontosabb dolog a számára. Többszöri kísérletet tett, elszakadni a már életét fenyegető szertől. 7 éve, hogy absztinensen éli a napjait. Ez idő alatt 2 éve egy hétre visszaesett a betegségbe, de gyorsan belátta, hogy rossz útra tévedt, segítséget kért, és újra józanul éli mindennapjait.  Az életútinterjút hosszas dilemma után megosztom Veletek, Drága Olvasóim. 

Az interjúalany bemutatása:

Neve: Bufurc bácsi

Születési hely, ideje: Kalocsa, 1965. 01. 21.

Iskolái:

- Kalocsai Eperföldi Általános Iskola
- Kalocsai Szent István Gimnázium
- Kecskeméti 607-es Szakmunkásképző Iskola
- Gyermek-és ifjúságvédelmi OKJ-és képzés

 Lakóhelyei:

- Kalocsa, Honvéd utca 13
- Kalocsa, Dózsa György utca 52.

 Munkahelyei:

- Kalocsa Városi Tanács Költségvetési Üzem
- Kalocsai Speciális Gyermekotthon
- ANDA PRESENT

 Családi állapotának bemutatása:

Elvált. Egyedül él saját családi házában, ami a családi örökség része. Házasságából egy lány gyermeke született, aki Szegeden lakik. Az elmúlt pár évben eltávolodtak egymástól lányával. Telefonon tartják a kapcsolatot évente pár alkalommal. Nagyon hiányzik neki a lánya, akivel pár évvel ezelőtt még mindent megbeszélt, és látogatta.

Közvetlen környezetének bemutatása:

Bufurc bácsi szerette volna, ha az interjút saját otthonában készíteném el vele, szereti otthon tölteni az idejét, vagy a másik kedvenc helye a vízpart, szenvedélyes horgász. Intenzíven dolgozik,
amióta józanul látja a világot, vannak céljai, tervei, amikért próbál mindent megtenni, hogy meg is valósuljanak. Nem szeret már nagyobb társaságba, járni, ahol a barátságokat az „alkohol pecsételi meg.”
Elmentem Bufurc bácsihoz, büszkén mutatja sokadjára udvarát és lakását nekem. A ház, amiben lakik, régi parasztház átalakítva, a nagyszüleié volt. Kívülről tiszta, az udvar rendezett, van egy kis tavacska az udvar végén amire nagyon büszke. Látszik a rendszeres karbantartás, takarítás az udvaron és a házon. Van egy puli kutyája, amit szemmel láthatólag nagyon szeret, nem megy el úgy mellette, hogy ne simogatná meg, és ne szólna hozzá, a kutya meg körbe rajongja ezért. Büszkén mutogatott nekem végig mindent, hogy miket csinált itthon az utóbbi időben. Elmondta milyen halak vannak a tavába, és hogy a három év alatt mennyit nőttek, mióta az elkészült.
Bevezetett a házba. Bent régi bútorok, régi cementlap a fürdőben, retró konyhaszekrény szépen lefestve. Rendezettség, tisztaság mindenhol, és sok-sok cetli, amikre a teendőit írja mindig. Elmondása alapján, ez azóta van mióta nem iszik, mert akkor mindent elhanyagolt, most meg mindent felír, hogy teljesítve legyen. A lakás meleg otthon érzetét keltette bennem a szó szoros értelmében is, mert volt vagy harmincöt fok bent. Büszkén mutatta tavaly épített nagy cserépkályháját, hogy az melegít ilyen jól. A szobában ültünk le beszélgetni, megkínált pálinkával, mondta, hogy mindig tart itthon, annak ellenére, hogy nem iszik. Éreztem büszke arra, hogy letetette a poharat, és szépen rendbe rakta azóta környezetét.

Kérdeztem tőle, hogy alkalmas-e most neki, hogy elkezdjük a beszélgetést.

Bufurc bácsi azt mondta:

„-Szívesen mesélek neked az életemről.”

 Mesélj nekem, hogy emlékszel vissza a gyermekkorodra?

 Bufurc bácsi: 

Kalocsán, 1965. 01.21-én születtem Kalocsán. Gyerekkoromban pont ebben a házban laktam, és nőtem fel úgy 12 éves koromig, amikor szüleim építkeztek, és külön költöztünk a nagyszülőktől. Úgy emlékszem vissza a kisgyermekkoromra, hogy én voltam anyukám szeme fénye, meg szeretett vett körül az egész család által. Bátyám tíz évvel idősebb volt nálam, igazából abban az időben én „kései gyereknek” számítottam, ha jól tudom nem is igazán „voltam betervezve”. Édesanyám kislány gyermekről álmodozott, helyette, született, egy nem éppen kisfejűnek mondható fiúgyermeke. Ezt azért mondom el, mert későbbiekben az óvodában, általános iskolában is csúfoltak, hogy nagyfejű, ami nagyon rossz volt akkor nekem. Nagyszüleim is sokat foglalkoztak velem, nagyanyámra nagyon jó szívvel emlékszem vissza. Még most is benne van az orromba a naftalin illatú templomba járó ruhájának szaga, és előttem van ráncos tiszta keze, amivel olyan kedvesen tudott simogatni. Paraszti család ellenére, a káromkodás és a csúnya beszéd nem volt szokás a családban. Mamával már iskolás korom előtt templomba jártam rendszeresen. Nagyapám meg mindig levitt a pincéjébe, és töltött nekem is egy ujjnyi bort a borából, ha anyám nem látta. Úgy emlékszem vissza, hogy nagyon ízlett az édes fehér ital.

Milyen körülmények közt éltetek?

Bufurc bácsi:

Úgy emlékszem mindenem megvolt, amire csak vágytam. Szüleim, édesapám nagyon sokat dolgozott. Az ötvenes évek közepén pár évet bányász volt Komlón, testvérem még ott születtet. Mikor visszaköltöztek Kalocsára, a nagyszülőkhöz, apukám akkor fejezte be a nyolc általánost, és végezte el az ács szakmát. Munkájával jól keresett, mert lelkiismeretes jó szakembernek ismerték meg az emberek. Nagyszülőimnek voltak földjeik, eleinte gazdálkodtak rajta, később bérbe adták ki azokat. Állatokat tartottak a papáék ebben a házban, jól emlékszem a három tehénre, amit reggel kiengedtünk az utcára, és maguktól kimentek az utca végén lévő paskomra a gulyába, este bejöttek. Disznókat is tartott a papa, ő igazából „több végén égette a gyertyát”. Mindenből pénzt csinált, jó üzleti érzéke volt. És mindig dolgozott. Tsz-ből ment nyugdíjba. Volt egy szőlője Kecelen, oda nagyon szerettem vele járni gyerekként. Bort is árult a háznál a lovas kocsis fuvarosok jártak ide főként. Egyszóval az ő szavaival élve:

„jól ki volt tömve a bugyellárisa mindig”.

Ezért locsoltam őt is meg minden húsvétkor férfi létére, mert a legtöbb pénzt adta. De spórolós is volt a család, a boltba igazából, csak kenyeret, lisztet vettünk.
Én nem párizsin, meg mese sajton nőttem fel, hanem kalbászon, szalonnán és tojáson.

Milyen volt a kapcsolatod a bátyáddal?

Bufurc bácsi:

Jó viszonyban voltam testvéremmel, nem emlékszem, hogy veszekedtünk volna. Tíz év volt a különbség köztünk, nekem nagynak, erősnek, ügyesnek tűnt. Feltekintettem rá, egyfajta példaképem is volt. Az általános iskolában sokat büszkélkedtem vele. Nem játszott velem, csak ritkán, jöttek hozzá a nagy barátai, azokkal többször rábeszéltek gyerekes csínytevésekre, amikért kaptam kisebb büntetéseket. Ő tanított meg, hogy kell a pecázáshoz, ami máig szenvedélyem, paprikás kenyeret gyúrni. Ő mutatta meg hol lehet szedni a legjobb trágya gilisztát, amit nagyon szeretnek a halak. Pecázni is elvitt, de oda inkábba a szüleimmel jártam. Bátyam tanított meg csúzlit csinálni, légpuskával lőni, íjat készíteni, karikás ostorral pattogtatni. Egyszóval szerettem a testvéremet, és mintaképem volt.

Hogy emlékszel vissza az általános iskolás éveidre?

Bufurc bácsi:

Általános iskolában végig szín tiszta jeles tanuló voltam. Anyukám meg is követelte, úgy emlékszem gyorsan megtanultam a leckét, nem esett nehezemre a tanulás, de minden nap fel kellett mondani neki. Azt szerette volna, hogy „tanult embör lögyön” belőlem. Mindenben részt kellett vennem, szakkörök, sport, énekkar, ami csak az iskolában volt, hogy én legyek a legjobb.
Ha nem ötöst csak négyest hoztam haza, megkérdezte: 

„-Nem lehetött volna többet tanúni?”

Nem emlékszem, hogy kaptam volna hármast általános iskolában, de ha igen akkor biztos nem mentünk pecázni hétvégén, mert számomra az volt a legnagyobb büntetés. Magatartásba voltak néha problémák a suliban, könnyen belementem a barátokkal olyan dolgokba, amit nem jó szemmel néztek a tanárok. Emlékszem egyszer, vagy öten álltunk minden iskolai szünetben vigyázban a folyosón elrettentő példának a többi tanuló számára. A büntetést foszforral való durrogtatásért kaptuk, ami nagyon nagyot tudott szólni egy üreges kulcsba tömködve, szöggel lefojtva, főleg, ha a templom ajtóban sütik el. Ezért intő is járt. Anyukám ehhez nem volt hozzá szokva, és ha jól emlékszem taslást is kaptam itthon érte, és hétvégi peca megvonást. Szerettem iskolába járni. Sok barátom volt, azt nem szerettem a suliban, ha nagyfejűnek csúfoltak.

Milyenek voltak a gimnazista éveid?

Bufurc bácsi:

Könnyen beilleszkedtem az új közegbe. Barátokra leltem osztálytársaim közt. Anyukám természetesen elvárta, hogy itt is osztályelső legyek, mint általános iskolában. Első osztályban nem túl sok tanulással ment is ez, ahogy haza értem a suliból tanulnom kellett, megszokásból fel is mondtam anyunak a leckét. Jó jegyeket vittem haza, ha jól emlékszem a 4.4 es osztályátlagommal az első voltam év végén, két tantárgyból dicséretes. Az osztályban szerettem középpontban lenni mindig, tanulásom mellett, az állandó viccességesemmel is szerettem kitűnni. Jut eszembe gimnázium első osztályában, megkaptam első igazgatói intőmet, rendőrségi feljelentésért, mert kis motorommal kétszeméllyel közlekedtünk a városba iskola idő alatt. Szüleim be voltak hívatva a dirihez. Anyám mikor hazajött leüvöltött, és meg is pofozott. Ez a pofozkodás nem volt szokása kisebb koromban, de a gimnázium évei alatt rendszeressé vált részéről. Második osztályban romlott az átlagom, egyedül angol nyelvből voltam dicséretes ötös, meg igazából a magyar tantárgyat szerettem még mellette, és tanultam.
16 évesen volt az első „komolyabb találkozásom” az alkohollal. Anyukám nagyon ideges volt rám, hogy otthon összehánytam a szobát éjjel. Visszaemlékezve talán innentől kezdve nem akartam megfelelni már annyira minden elvárásnak, amit anyu követelt. Rendszeressé vált a szombat, vasárnap esti kocsmákba, utána bulikba járás. Édesanyám folyton veszekedett velem, de elengedett, én általában hazamentem mindig a megbeszélt időre, de nagyrészt mindig ittam szeszes italt. Harmadik, negyedik osztályra, már igazából csak a hétvégéket, a bulikat, berúgásokat vártam. Ezzel tűntem ki a többiek közül, nem pedig a jó tanulással. A családban kezdtem kivívni magamnak a fekete bárány címet. A tanulni szinte semmit nem tanultam, a tervezett egyetem, főiskola helyett szobafestő tanuló lettem érettségi után.
Sokat gondolkodom alkoholszenvedélyem eredetén, azt gondolom itt gimnáziumban, és főként utána szobafestő inasként raktam le a gyökereit annak.

Mesélsz nekem az első szerelmedről?

Bufurc bácsi:

Jó volt a kapcsolatom a gyengébb nemmel, könnyen ismerkedtem, pedig belül sok gátlás volt bennem, de ezt az alkohollal felszabadítottam. Ismerkedtem mindenhol, de főként szórakozóhelyeken voltam merészebb és gátlástalanabb, az italtól. Az első igazi nagy szerelem gimnázium harmadik osztályában ért utol. Egy kollégista egészségügyi szakközépiskolás lány rabolta el a szívem. Talán ő is közre játszott a nem tanulásomban, nemcsak az alkohol. Hétvégénkként haza járt falujába, és én kedvemre szórakozhattam mellette, jártam bulikba, ismerkedtem, csajoztam mindig. Sose voltam egy monogám alkat, és szerénytelenség nélkül mondhatom kedveltek a lányok mindig. Volt feleségemet is egy diszkóban ismertem meg, pont az érettségi bulim után, ahol előre ittunk a medve bőrére, mert fölrajzból meghúztak. Mondanom se kell, hogy be voltam vodkázva, és Szovjetunió térképet is fordítva raktam fel a táblára. A mentő kérdésnél Svédországot szocialista országnak tituláltam, így nem is csoda, hogy megbuktam. Nagyon szégyelltem otthon magam, de a pótvizsgán ötösre szerepeltem, így a bizonyítványba hármas került. A diszkóban megismert jövendő béli feleségem, anyukámra nem volt nagy hatással, már az elején, ami később csak még rosszabb lett.

Milyenek voltak a szobafestő tanuló éveid?

Bufurc bácsi:

A gyakorlati inas évek alatt szoktam rá a festő mesterekkel a reggeli előtti rendszeres tömény alkohol fogyasztásra. Nem volt nap, hogy ne pálinkával kezdtük volna a napot. Teljesen hozzászoktam. Napközben meg söröztem a segédekkel. Kecskemétre jártunk, egy volt gimnazista osztálytársammal szakmunkásképzőbe, ott lakott albérletben a barátnőm is, aki a feleségem lett később. Havonta egyszer jártunk csak szakmai órákra, az érettségi miatt nem kellet a többi tantárgyat tanulnunk. Iskola előtt is rendszeresen ittunk, volt tanárunk is észrevette, mondjuk nem is volt nehéz, mert erősen ittasak voltunk, és áradt belőlünk az alkohol szag. Visszagondolva ez már nem csak az a „jópofa ittasság” volt, hanem alkoholizmusom kezdete. Nem is tudom mért lettem pont szobafestő, talán mert az tűnt a legkönnyebb szakmának, vagy gyerekkoromban szerettem rajzolni, és festeni, színeket keverni. Vagy, mert sokat voltam kisgyerekkoromban a szomszéd szobafestő Pista bácsinál, akinek mindig kittes volt a nadrágzsebe, és szerettem az illatát is az öregnek, ami a firnájsz és a fröccs szag keverékéből tevődött össze.
A szobafestő iskolát négyes minősítéssel végezetm. Azt mondanám jó szakember lett belőlem, és meg is szerettem a festést. Anyukám csalódott volt, hogy

„nem lött belülem tanult embör”,

de azért büszke volt, ha a szomszédok, vagy ismerősök visszajelezték, hogy szépen dolgoztam. Arra viszont nem, hogy mindenhonnan visszahallotta, hogy iszok, meg hogy részegen láttak itt és itt. Sok éven át hallgattam tőle, hogy:

„-né csináld ezt fiam!”.

Mikor házasodtál, hogy emlékszel vissza házaséveidre?

Bufurc bácsi:

Őszintén megvallva, én nem is akartam házasodni, nekem úgy minden volt minden akkoriban. Exem meg igen határozott, céltudatos nő révén, eldöntötte, hogy katonaság alatt házasodjunk össze. Persze szerettem én őt akkor, de most visszagondolva fogalmam sincs mit szerethettem benne. Azzal állt elő nekem, hogy ha összeházasodunk, kapunk egyből szolgálati lakást a kalocsai ügyészségen, mert ugyebár ő ott dolgozott akkor a közjegyző mellett. Utóbb kiderült, hogy a lakást akkor is megkapta volna, ha egyedülálló. 21 éves voltam akkor. Igazából csak a csajok, a pia, meg a pecázás érdekelt. Összeházasodtunk, beköltöztünk a szolgálati lakásba, már az elején rendszeresek voltak a veszekedések. Katonai kimaradásaim is sokszor durva veszekedésbe torkollottak. Nagyrészt féltékenység, de minden csipri-csupri dolgon összevesztünk. Pár óra múlva meg nyaltuk faltuk egymást. A gyerekkori barátokkal nem tartottam a kapcsolatot, csak egyel igazából. Ők élték vidáman még a legények életét, buliztak, csajoztak, ittak. Nekem egy szenvedélyem maradt a horgászat. Minden szabad időm ott töltöttem, nagyrészt feleségem is elkísért. Ittam minden nap szinte házas éveim alatt, de nem voltam részeg napi szinten. Egy évre egybekelésünk után megszületett gyönyörűséges kislányunk Lujza. Nagyon büszke voltam rá. Már bent volt nejem pár napja a kórházba, nem akart időben érkezni a baba. Lehet én „segítettem” rá azzal, hogy meglátogattam feleségem egy délután a kórházban, egy tivornyás éjszaka után, és a látványomtól sikerült felidegesíteni annyira, hogy a szülés meginduljon. Ujjaim, tenyerem bekötve, összevarrva, mert előző éjszaka feljött egy festő kollégám a feleségével, meg a kis húgával, hogy ünnepeljük meg a még meg nem született gyermeket. Nagyon berúgtunk. Szétvágtam a kezem egy üvegpohárral. Én a kollégám húgával aludtam, az meg a feleségével. A szomszédok beszámoltak a tivornyákról, a kis mamának mikor hazajött a kórházból a kisbabával. Igazából visszagondolva nem volt jó a házasságom, de elvétve voltak boldog pillanatok is benne. Házasságom pár évét a közösen vásárolt lakótelepi lakásban éltük. Dolgoztam, mint közalkalmazott szobafestő a Városi Tanács Költségvetési Üzeménél. És a nyolc óra munka után mentem fusizni. Vasárnap meg pecázni mentem mindig, már nagyrészt nem a feleségemmel, hanem barátokkal. Ment a veszekedés sokat otthon, és lányom úgy kétéves volt, párom beadta a válópert, és nem mondanám, hogy teljesen csendesen váltunk el.
Visszagondolva, így józan fejjel. Nem azért kezdtem el többet inni, és bulizni csajozni járni egyből, mert a feleségem válni akart tőlem. Hanem már inni akartam nagyon, úgy igazából, mint a régi cimborák. Elváltunk, ő kifizetett engem, ami nekem járt a lakásból, és én visszaköltöztem ebbe a házba nagyszüleimhez.

Hogy fogadtak nagyszüleid, mit csináltál a válás után?

Bufurc bácsi:

Nagymamám, akit nagyon szerettem mondta:

„-Jó helyed lösz itt nálunk fiam. Nem kő sémmire kőtenöd, mit keresöl mögmarad, csak becsűd mög magad!”

Az egész családom védett, hogy a válásban nem én voltam a hibás, hanem a másik fél. Volt feleségem családja meg engem szapult, ex apósom az szeretett engem, nem mondott rosszat rólam. A régi barátokkal meg kezdtem újra az éjszakai életet. Hétköznap este is csavarogtam, kocsmáztam munka után. Anyukám ezt nem hagyta szó nélkül, állandósultak a családi veszekedések. Nagyapám is morgott a léhűtő életem miatt, egyedül nagymamám állt ki mellettem mindig. Italozásomnak köszönhetem, hogy elveszítettem első munkahelyemet is. Igaz utána egy évre rá a cég csődöt mondott, de ez nem ment fel az alól, hogy elhagytam a munkahelyem, mert ugyanis akkor télen éjjeli őr voltam a vállalat építkezésén, és kimentem a Meszes Duna parti diszkóba, és részegen mentem vissza a szolgálati helyemre, ahol már ott volt a rendőrség, a kocsim ott volt, én sehol. Aznap éjjel betörtek az építkezésre, és kipakolták az értékeket. Ez alkalommal kivédett munkavezetőm, de a második szinte ugyanilyen helyzetnél már nem kegyelmeztek.
Munkanélküli lettem. Családom nagyon szégyenkezett miattam. huszonnégy éves koromtól negyven éves koromig, egy bejelentett munkahelyem volt az is csak három hónapig. Jól kerestem, mert sokat fusiztam, festettem, de kifolyt a kezemből a pénz, igazából lefolyt a torkomon. Lányomat hétvégénkként elhoztam, vagy a Sport kocsmába jött velem általános iskolásként, vagy anyuéknál volt. Vasárnaponként anyámékhoz jártam ebédre rendszerint mindig másnaposan, vagy épp aznaposan. Nagyon sokszor halottam tőle:

„- Meddig akarod ezt így csinálni, rajtunk élősködni? Szégyönköznöm kő miattad, a templomban is rólad beszélnek az ismerősök. Léég a pofámrú a bőr miattad”.

Hatástalan volt minden, amit mondtak. A válásból kapott pénzt talán egy év alatt elköltöttem. Többször keveredtem rendőrségi ügyekbe, ittas vezetésért többször, de mindig sikerült a végén szerencsésen kimásznom belőle. Többször fizettek ki jóakaróim bírságot miattam. Önvizsgálva magam, talán lehet a nem segítség lett volna ekkor a segítség, és előbb rájövök, hogy rossz úton járok.

Milyen kapcsolataid voltak a válásod után?

Bufurc bácsi:

Igazából együtt élős kapcsolatom kettő volt a válásom után. Egyik huszonhat éves koromtól úgy harmincig. Akkor nagyon szerelmes is voltam. Ott is azt hiszem az alkohol, meg a jövőkép hiányom volt a szakítás fő oka. A mának éltem mindig, nem érdekelt mi lesz holnap, csak a pillanatnyi örömök éltettek. Harminc éves korom után meghaltak nagyszüleim, egyedül éltem a házban. A nők jöttek mentek az életemben, párhuzamban is. Harminchat éves koromban volt egy barátnőm, akivel rendszeresen találkoztam, ő mondta először nekem, a családon kívül, hogy kevesebbet kéne innom, és egy állandó munkahelyet kellene keresnem, nemcsak lenni a nagyvilágban. Elgondolkodtam a dolgon, kicsit kevesebbet is ittam mellette, de nem volt betegség tudatom. Kapcsolatok, igazából ebben a mámoros korszakban csak a testi örömöket kerestem.

Mikor láttad be, hogy függő vagy?

Bufurc bácsi:

Sok év kellett hozzá, hogy ki merjem mondani a mondatot:

„-Alkoholista vagyok!”

Testvérem telefonált, hogy a fiúnevelőben érettségizett festőt keresnek szakoktatónak. Tudtam, hogy ismeretség nélkül nem vesznek fel, de azért be mentem jelentkezni. A portáig jutottam csak. Utána eszembe jutott egy barátom, aki régóta ott dolgozott már, az szólt az igazgatónak, és így behívtak egy beszélgetésre. Így kerültem a tanári karba, érettségivel, és szobafestő bizonyítvánnyal. Anyám megint kezdett hinni bennem, és osztotta tanácsait:

„-Né ám, hogy igyá munkaidőben, böcsűd mög magad fiam!”

De én nem hallgattam megint rá. Ittam minden nap. Fél egyig dolgoztam, első utam a kocsma volt, és nagyon sokszor mentem másnaposan dolgozni. Pár év után szinte minden nap. Természetesen ezt minden kolléga látta rajtam. Már munkaidőben is volt a táskában alkohol, nem sűrűn, de ittam ott is. A gyerekek is érezték rajtam, ha előtte nap berúgtam, többször megjegyezték, hogy pia szagom van.
Egyszer egy nagyon kedves kolleganőm, mikor ketten voltunk bent a gyerekekkel órán, félre hívott, és nagyon komolyan mondta:

„-Bufurc! Te meg fogsz halni! Látom rajtad a halál színét”

Komolyan megijedtem, előtte halt meg egy kollégám negyven pár évesen, mert a mája felmondta a szolgálatot.
Elmentem orvoshoz, elküldtek vizsgálatokra, orrfül gégész azt mondta, ha így folytatom pár éven hátra. Gyomortükrözés is ezt erősítette meg.
Itt volt azelső három hónap absztinenciám. De mikor meghalt édesanyám, újra el kezdtem inni, visszagondolva, valószínű csak az okot vártam, hogy ihassak. Közben elvégeztem egy OKJ-és tanfolyamot: gyermek-és ifjúságvédelmi felügyelő bizonyítványt kaptam.
Elhatároztam, hogy szakorvosi segítséget kérek szenvedélybetegségem orvoslására. Felvettek a kalocsai pszichiátriai osztályra alkohol betegként. Két vagy három hétig voltam bent, teljesen kitisztultam. Kaptam gyógyszereket, szedtem rendesen, de három hónap után megint elkapott a gépszíj, és ittam újra.

A gyógyszerekre ittál?

Bufurc bácsi:

Igen, a gyógyszerekre ittam. Itt már éreztem, hogy egyre lejjebb csúszok. Egyre több adósságot halmoztam fel, mind bankok, mind magánszemélyek felé. Mindent eladtam szinte, mert a fizetésem nem volt elég csak törlesztő részletekre. Többször ki volt kapcsolva az áram is nálam. De mindig voltak nők körülöttem, akik kihúztak a bajból. Lányom is egyre távolodott tőlem, de rendszeresen járt hozzám. Munkahelyem még megvolt, de éreztem, hogy „nagyon receg a léc”. Már szinte semmi értékesíthetőm nem maradt. Minden trükköt bevetettem, hogy pénzhez jussak, nem vagyok rá büszke. Nagyot küzdöttem a függőséggel, így visszagondolva. Sok évig tartott, hogy belássam a betegséget. A nők közben jöttek mentek az életemben, mert azokra igényem volt. Azt hittem, mint minden függő, hogy én különb vagyok a többi szenvedély betegnél, és nem vagyok olyan beteg, ha akarom meg tudom állni, de nem akarom. És mindenkit hibáztattam magamon kívül. Végül csak elveszítettem az állásom a gyermekotthonban. Tudtam, hogy baj lesz, próbáltam kivédeni azzal, hogy felvetettem magam megint a pszichiátriai osztályra betegnek., de akkor tudtam előre ahogy kijövök első utam a kocsma lesz. Nyertem a táppénzzel három hetet, mikor visszamentem dolgozni, már ki volt töltve a papírom, és közös megegyezéssel megszűnt a munka viszonyom.
Ezután következett hat hónap kábulat. Ki se mozdultam itthonról csak ittam minden nap.

Bufurc bácsi mesélsz nekem erről a hat hónapról?

Bufurc bácsi:

2012. január vége felé szűnt meg az állásom a gyermekotthonban. Nagyon sajnáltam magam, mindenkit hibáztattam a történtekért, magamat csak részben. Otthon ültem egész nap, pénz nélkül, de az ital nagyon hiányzott. Amit csak tudtam értékesítettem, hogy legyen pénzem italra. Kölcsön kéregettem, vagy olyan nőkkel ismerkedtem meg, akikről tudtam, hogy megveszik nekem, amit kérek. Napi 4-6 l olcsó bort megittam, enni szinte alig ettem. Reggel úgy ébredtem, hogy már nyúltam az üvegért, ami az ágy mellett volt. Persze ilyen mennyiségtől be is rúgtam, olyankor lefeküdtem, és ébredés után folytattam.
Lányom már alig járt hozzám, előtte szégyelltem magam, ha mégis eljött. Ez ment nap mint nap, rosszkedvem volt, depressziós voltam, az alkohol valamennyire javított ezen a helyzeten pillanatnyilag. Hívogattam embereket, hogy adjanak munkát, de természetesen senki nem akar, egy ilyen lecsúszott embert foglalkoztatni. Haragudtam az egész világra. Imádkoztam minden este, de nem jött segítség. Egy reggel, a dátumot felírtam, de bele vésődött az agyamba. 2012. június 25-ébredtem, rosszul éreztem magam. Egyből lehúztam 3 dl vörös bort az esti maradékból. Éreztem baj van. Rohantam ki, összehánytam a lakást, kijött belőlem a bor. Remegtem. Tudtam, hogy most segítséget kell kérni. Azt is tudtam, hogy nem tudom kivárni a soromat az idegorvosnál, akihez akartam menni, mert remegtem, mint a kocsonya. Felhívtam az asszisztensét, hogy hívjon be soron kívül, ha ott vagyok. Az útra, hogy hogy értem oda nem emlékszem.
Az orvos azonnal be akart fektetni, de én mondtam, ha ír valami gyógyszert, otthon is megállom, hogy ne igyak. Végleges a döntésem. Nem nagyon hitt ebben, azt mondta, ha egy kortyot is iszok a gyógyszerre, azonnal menjek vissza, jobb esetben 1 hét múlva. andaxint írt ki, napi háromszor négy szemet. Pénzem nem volt kiváltani, az asszisztens, akit ismertem nem adta oda az árát, eljött velem és kiváltotta.
Ez volt a nap mikor abbahagytam az az alkoholfogyasztást. Az gyógyszerekről végig aludtam a napokat, izzadtam, ki se mozdultam otthonról, számoltam a napokat mióta nem iszok. Rivotril nyugtatóra ittam előtte, annak a teljes elhagyása se volt egyszerű. De teltek múltak a napok, és egyre jobban lettem. Visszamentem a kontrollokra, Norbert doktor megdicsért, hogy tartom magam. Második hónapban nem volt pénzem andaxinra, és nem váltottam ki, a doki pedig mondta, hogy szedjem, mert visszaesek. Végül is teljesen „szermentes” lettem. Azóta Norbert doktor az orvos, aki mindent tud, és tud is!

Hogy alakult az életed ez után, hogy reagáltak az emberek az absztinenciádra?

Bufurc bácsi:

Sokáig nem hitték el, hogy nem iszok. Munkát senki se adott, testvérem adott kölcsön, hogy legyen ennivalóra pénzem. Egy jó ember bízott csak meg bennem, és segített, Szépligeti Zoli. Elvitt magával óriás plakátot ragasztani, 450 Ft-os órabért kaptam. Dolgoztam, nem ittam. Később már kicsit festegettem is, régi kollegámmal. Ezután behívtak a közmunkaprogramba dolgozni festőnek. Valahogy „rangon alulinak” éreztem a közmunkát, de elvállaltam, és lelkiismeretesen dolgoztam, mellette már voltak maszekfestéseim is, valamivel jobb lett a helyzetem, tudtam számlákat fizetni már, és nem kellett kölcsön kérnem.

Eltelt két év alkoholmentesen, egyszer csak csörög a telefonom, pont dolgoztam. Az gyerekotthon igazgató volt:

„- Te Bufurc! Hallom jó ideje nem iszol. Igaz? Meg van a gyermek-és ifjúságvédelmi bizonyítványod?

Mondtam:

„- igen.”

„- Akkor holnap kezdesz a kettes csoportban, nappalos felügyelőként.”

Így kerültem vissza a gyermekotthonba, két nap múlva dolgozni. A kollegák nagyon nehezen fogadtak vissza. Menetek a beszólongatások, de a munkámat maradéktalanul megcsináltam, annak ellenére, hogy ilyenek voltak velem. Két hónap múlva oda jött egy Szabi kolléga, és azt mondta kezét nyújtva:

„- Mindenki nevében beszél, hogy örül mindenki nekem, a munkámnak, és nagyon kellemesen csalódtak bennem”

Nagyon meghatódtam, de az is, aki mondta, még meg is ölelt, pedig egy nagy kigyúrt fickó volt. Kezdetem büszke lenni magamra. Életkedvem egyre nagyobb lett.
Két évet dolgoztam az intézetben, mikor felhívott unokatestvérem, egy nagy kereskedelmi cég tulajdonosa és vezérigazgatója, hogy nem lenne e kedvem egy közép vezetői állást betölteni a cégénél. Mikor mondtam:

„azt se tudom mit kell csinálni, és félek az újtól”

azt válaszolta:

„-nem kell csinálnod semmi újat, csak főnöknek lenned, eddig is emberekkel foglalkoztál.”

Elfogadtam az ajánlatát, és üzemeltetés vezető lettem a nagy vállalatnál. Büszke voltam új állásomra. Hirtelen sok ember akart a barátom lenni. Tudtam, hogy ez nem a személyemnek szól, hanem a pozíciómnak. Nagyon sokkan jöttek kérésekkel felém. Rájöttem nem tudok mindenkinek eleget tenni.
A főnökséggel járó munka nem is volt olyan kevés. Egy év után beteg lettem, és megműtöttek 2017-ben másodszor is gerincsérvre. Ezután egy év táppénz következett. Ami után egészségi okok miatt eljöttem a vállalattól.

Bufurc bácsi, volt olyan, hogy kísértet az újra ivás gondolta?

Bufurc bácsi:

Mikor már pár éve nem ittam, egy addiktológus konzultáns barátom, hívott, hogy menjek el beszélgetni az általa vezetett alkoholcsoportba. Kérdeztem:

„- Minek? Én már nem iszok alkoholt.”

Elmesélte, mért is jó ilyen csoportba járni, de nem mentem, mert sajnáltam rá az időt. Utólag visszagondolva, lehet már akkor el kellett volna mennem.
Válaszolva a kérdésedre, igen szoktam rá gondolni, álmodni meg rendszeresen szoktam arról, hogy iszok.
2017-augusztusában visszaestem az ivásba. Egy hétig ittam egyfolytában, újra felülkerekedett rajtam az önsajnálat, életuntság, depresszió. Hogy mi is volt a kiváltó oka? Két évig együtt éltem egy nagyon kedves odaadó nővel. Jól megvoltunk egymással. Az első konfliktus helyzetnél én bementem a dohányboltba, és öt év nem ivás után megittam három 2 decis vodkát. Kiütöttem magam teljesen, elkeseredtem. Felettes énem gyenge volt, és előtört belőlem az agresszió. Nem bántottam senkit, de rendőrségi fogda lett a vége. 60 ezres pénzbírság, ellenszegülés a rendőrségi intézkedés ellen címszóval. Mikor a rendőrök kiengedtek, taxival jöttem haza vidékről, mire hazaértem párom már pakolta össze a holmiját, és elhagyott, először azt hittem csak meg akar ijeszteni, de mikor üres lett a ház, rájöttem, hogy öt év kemény munkáját, és a nagy szerelmet tettem tönkre a 6 deci vodkával. Úgy éreztem vége az életemnek, és ittam egy hétig, sajnáltam magam újra. De észbe kaptam egy hét után, felkerestem Norbert doktort, akit 2012-ben. Segítségét kértem. Két hétig befeküdtem az osztályára. Kaptam gyógyszereket. Az alkohol nem hiányzott, iszonyatos lelkiismeret-furdalás gyötört. Ekkor kerestem fel az addiktológus ismerősöm, és kezdtem el járni a foglalkozásaira. És egy pszichológushoz is jártam rendszeresen. Sokat tanultam az alkohol csoportokba, és már tudom, hogy mennyire veszélyes dolog, és mennyire fontos az önmegfigyelés, és hogy egy kortyot se soha többet. Sokat foglalkozok az óta is az alkoholizmus témával, és nem mentségemre akarom mondani, de a felépülő alkoholbetegek, szinte mindegyike legalább egyszer visszaesik az ivásba. Remélem ezzel én le is tudtam azt az „egyet”. Nem dolgoztam ebben az időben. Orvosom tudta, hogy szeretek írogatni, javasolta, hogy írjam le gondolataim, meg amit szeretnék, az jó hatással lesz rám. És írni is kezdtem gyerekkori történeteket, amiket megosztottam emberekkel. Kezdett visszajönni az életkedvem. Újra lett célom. És káros szenvedélyem helyébe lépett, egy pozitív függőség, a horgászat.

Bufurc bácsi, milyen a jelenlegi egészségi állapotod?

Bufurc bácsi:

Érdekes, hogy mikor ittam nem éreztem szinte soha betegnek magam. Azóta viszont több műtétem volt. 2015-ben az első, 2017-ben a második porckorongsérv műtéten is átestem. 2018 novemberében, egy nap két epeműtéten is átesetem. Az első epeműtétem közben valami probléma merült fel, elvesztettem két liter vért a műtét után, és még aznap újra műtöttek. Intenzív osztályra kerültem, hosszabb idő alatt igaz, de felépültem.
Az alkoholizmusom miatt folyton feszültnek érzem magam, állandóan tennem kell valamit, úgy érzem, most akarom bepótolni tivornyázással, érdektelenséggel minden iránt, elfecsérelt harminc évet. Az alkoholcsoportokban tanultak alapján, munkaalkoholistának érzem most magam. Nem tudok lazítani, mindig tennem kell valamit, folyton új ötleteken jár az agyam, nem tudok kikapcsolni. Akkor se mindig, ha lemegyek horgászni. Városon kívül, nem annyira látogatott vizekre szeretek járni. Magamban a természetben, esetleg egy baráttal, vagy barátnővel.
Rokkantsági ellátást ítélt meg nem nekem 2018-ben az orvosi szakértő bizottság, a műtét utáni folyamatos gerincpanaszaim miatt. Napi szinten szedek rá fájdalomcsillapítókat. Fizikai terhelhetőségem nagyon alacsony.
Ezekkel a betegségekkel már együtt kell élnem, és ezekhez alakítani az életem.

Bufurc bácsi, hol tartasz most a történeteid írásában, mit szeretnél elérni a jövőben?

Bufurc bácsi:

Örülök annak is, amit eddig elértem életem kis történeteivel. egy éve, hogy rendszeresen megjelennek írásaim egy helyi médiában. Statisztika szerint több ezren olvassák. Pozitív visszajelzések nagyon jól esnek nekem. Mindig bizonytalan voltam dolgaimban, de mióta nem iszok, „kinyílt a csipám”, magabiztosabb lettem. Nagyon jól esik az önbecsülésemnek a dicséret a munkámért, hogy van értelme annak, amit csinálok.
Hamarosan ezer példányban megjelenik egy kis könyvecském az írásaimból, és elkészült nem régen a weboldalam is, amin nagyon sokat dolgoztam, és dolgozok. Büszke vagyok az elért eredményeimre, de legbüszkébb arra, hogy nem iszom már alkoholt.

Bufurc bácsi, lányoddal mért távolodtatok el egymástól?

Bufurc bácsi:

Mikor még ittam lányom rendszeresen járt haza. Tudom nem szerette, ha be vagyok rúgva, és az ezzel járó semmit tevésem egész nap, de jött azért mindig. Igazából lányom nálam „engedte ki a gőzt”, a szegedi munkás napok után. Itt lehetett bulizni nálam, jöttek a barátok mindig, mert:

„Apámnál mindent szabad csinálni.”

Az amúgysem rendben lévő házban, udvaron nem számított a baráti társaságnak, hogy még nagyobb káoszt csinálnak. Nem ablaktörés, vagy épp, ha eltűnt valami, mert én úgy is csak iszok.
Lányom nagyon büszke volt rám, hogy letettem a poharat, és hogy újra dolgozom. Nagyon szeretném, ha kapcsolatunk rendeződne.

Bufurc bácsi, szeretném még kérdezni, hogy nem szeretnél párkapcsolatban élni?

Bufurc bácsi:

Ez számomra nagyon nehéz kérdés, el szoktam gondolkozni rajta. Vannak kapcsolataim nőkkel, de nem igazán tudom mi lenne nekem a jobb. Az előző kapcsolatom, igazából a harmadik együtt élős viszony azt hittem örökké fog tartani. Két évig tartott. Nagyon csalódott lettem, hogy vége lett. Magamat hibáztattam érte, és nagyon nehezen hevertem ki a szakítást. Valahol még mindig bennem van talán. Meg az is lehet, hogy én nem vagyok alkalmas egy kapcsolatra. Megszoktam, hogy egyedül élek, és épp azt csinálok, amit akarok. Nem kell alkalmazkodnom senkihez. De visszagondolva, hogy boldog voltam a kapcsolatomban, akkor hiányzik a pár mellőlem. Elgondolkodva kérdéseden, szívem mélyén vágyom, egy egymást megértő, szerető, önzetlen, vidám, boldog kapcsolatra.