- Szerettem inni
-
COMMENTS
- Találatok: 2513
Az ifjú Bufurc szerelembe esik
Boldogult házas éveim után a hétvégi apukák táborát növeltem szerény személyemmel. Lányom, már kisiskolás korában magába szívhatta az igazi, füstös, sörszagú kocsmák hangulatát, mert ötletszegény apukája ettől jobb „kulturális” programot nem igazán tudott kitalálni neki.
Anyáméknál megebédeltünk, és a délutáni alvás után, mentünk a Sport kocsmába, ahol amúgy is szabadidőm számottevő részét töltöttem el. Törzsvendég volt itt a szobafestő, költő, népművelő, tanár, tanácsi dolgozó. Az emberek szerették itt kipihenni a napi fáradalmakat. Itt lehetett munkát szerezni, épp akinek nem volt, nem kellett még önéletrajz, motivációs levél. Mindig tudott valaki, valamilyen lehetőséget. És már ittuk is rá az áldomást. Végül ezen volt a főhangsúly. Én ebben a közegben éreztem igazán jól magam. Kislányomnak is tetszett, a jólelkű „kocsmabútorok” kedvesek voltak vele. Darts-oztunk, csocsóztunk, flippereztünk. Lányom mindig büszkén mesélte a mamának, aki nagyon mérges volt a kocsmázás miatt, hogy milyen jól ment neki a játék, és hogy megyünk máskor is. Anyámtól meg hallgattam a letániáját:
"-Van neköd eszöd fiam? Kocsmába hordod a gyerököt? Mit szónak majd a nászasszonyék?"
Történt egyszer, hogy lányom egy kis „igazi kultúrát” is szívjon magába, nagyon kreatívan kitaláltam, hogy a hétvégi kocsma helyett cirkuszba viszem el. Meg is beszéltem egy barátommal, aki megirigyelte tőlem a szingli életet, és ő is belépett a hétvégi apukák táborába, hogy együtt visszük lányainkat szórakozni. Volt feleségem keresztül húzta számításaim, ő akarta a „babérokat learatni”, és elvinni lányunkat megnézni a mutatványosokat. Barátom szintén így járt. Ha már megvettük a jegyeket úgy döntöttünk, hogy elmegyünk mi is, megnézni az artista lányokat.
A Sport kocsmában megtörtént az alaphangulat teremtés. Sokan voltak már mikor bementünk barátommal a hatalmas sátorba.
Abban az időben a cirkusz még nagyon kedvelt szórakozás volt a gyerekek körében. Ha végig harsogták hangszóróikkal a várost a művészek, a papák , mamák, már nyúltak is a bugyellárisba, hogy pénzt adjanak belépőre az unokáknak.
A bohóc, aki önkénteseket hívott a színpadra, nagyon jó hangulatot teremtett. Momentán engem a miniszoknyás, túlsminkelt, vigyorgó söráruslány hozott inkább lázba, olyannyira, hogy az öt doboz Swechater után már a sátron kívül ölelgettem, és randit kértem tőle. Egy idő után kénytelen voltam belátni, hogy én nem vagyok akkora hatással rá, mit ő rám. Azzal nyugtattam önérzetem, hogy egy cirkuszoslány civilekkel nem barátkozik. Vettem tőle pár doboz sört még, és visszamentem barátom mellé.
Gyorsan kihevertem a cirkuszoslány kosarát, mert újabb, egy 182 cm-es, kék szemű, vörös hajú „lehetőséget” fedeztem fel két sorral lejjebb. Ismertem őt névről, de nem igazán beszéltem még vele. Megragadva az alkalmat, odaültem mellé, minden hódítási tudományom bevetve megkérdeztem szomjas-e, és már nyújtottam is neki a kibontott dobozos sört. Megdicsértem sudár termetét, szép kék szemeit, hogy én mindig ilyenről álmodoztam, meg hogy igazából már régóta tetszik nekem, csak nem mertem kezdeményezni.
Valami csak hatással volt rá, vagy a félszeg udvarlásom, vagy a két Swechater sör, mert kötélnek állt, hogy a műsor után találkozzunk a Barokk kávéházban.
Haza rohantam rendbe szedtem magam, felhúztam a csajozós, kedvenc 501 levis-emet, magamra locsoltam vagy negyed üveg Rockford arcszeszt, és néztem milyen randi ajándékot vihetnék. Kimentem a szőlőlugashoz, leszedtem két nagy fürt kecskecsöcsűt, és beraktam dzsekim nagy belső zsebeibe.
Mire a kávéházba értem, a fürtök eléggé viseltesek lettek. Az ajtóban még kiszedtem a zsebeimből őket, az asztalhoz igyekezve végigszórtam szőlőszemekkel a bordó futószőnyeget, olyannyira, hogy a fürtön alig maradt.
Azért némi hatást gyakoroltam újdonsült barátnőmre, mert egész este nevetett velem. A cirkuszban elfogyasztott 7-8-9 sör hatására gátlásaim a minimálisra csökkentek, és megeredt a nyelvem. Egy igazi jó este volt. A fizetőpincér úr is elraccsolt egy két poént asztalunknál. A kávéház után hazakísértem barátnőmet, és hétvégére is megbeszéltünk egy találkozót.
Boldogságtól bizseregve mentem haza, és reméltem, hogy egy jó dolog van kialakulóban. A hétvégi Galaxi diszkós randi után, egy elég hosszúnak mondható, több éves, bár kissé viharos szerelem vette kezdetét.