Úgy a kilencvenes évek vége felé járunk, amikor nem úgy, mint napjainkban, hogy a festők még Ádám Éva napján is húzzák a hengörmintát, mög a vonalat, abban az időben a piktorok télen már nem ügön dolgoztak.

A felkapottabb szakiknak azért akadt munka ilyenkor is, de ha nem, akkor a nyáron keresett maniból vígan teleltek. A hasonszőrű pikasszók, mint én, akik ahogy jött a lóvé el is daj-dajozták, télen vagy a küszöböt rágták, vagy elmentek munkáért kuncsorogni. Én természetesen a második kategóriába tartoztam. Jó barátommal Cumekkel egyformán kerestünk, de ő a spórolósabb fajtához tartozott, és nem volt annyira szüksége a munkára, mint jómagamnak. Így aztán nekem jutott az a hálás feladat, hogy jártam a kocsmákat munka után érdeklődve. Természetesen, a foglalkozás mani nélkül is elérte a célját, mert ha nem is jártam sikerrel, hazafele mindig kesköny volt a járda. 
A legtöbb munkát kedvenc helyemen, a Sport kocsmában szereztem. Egyszer a szögrű-végrű rokon, nagyon humánus tulajdonossal megegyeztem, hogy kifestem neki a fogadóját, ami elég nagy feladatnak tűnt, de egy-két rumos balhé után nem ismertem lehetetlent, és kihívásnak, megtiszteltetésnek vettem, hogy megbíznak bennem ekkora munka elvégzésével. Persze, hogy mindenki jól járjon, napi bérben egyeztünk meg, ami annak az időnek meg is felelt. 2500 Ft-ot, és egy kis ellátást is kaptunk mellé. 
A portorikóiktól feltöltődve, örömmel mentem Cumkához a nagy hírrel, hogy holnap kezdjük festeni a Két Gólyát. Kollégám, kicsit húzta a szája szélit a pénz miatt, szerinte legalább 3 ezret kérhettem volna egy napra.
A munkába csak belekezdeni volt nehéz, de minden frankón ment, és büszke voltam magamra, hogy ilyen igényes festést el tudunk végezni. Rengeteg snájdolás volt a díszek, csillárok körül, és vigyázni kellett nagyon a tisztaságra, mert a fogadó nem zárt be.
A bónusz természetbeni juttatás abban nyilvánult meg, mikor főztek, kaptunk ebédet is, és ami nekem még fontosabb volt, hogy a bárban csapolhattunk magunknak sört ingyé, annyira kért csak meg Imre, hogy egy papírra írjam fel, hogy festők, és húzzam a strigulákat korsónkét, hogy a csapos lánynak ne legyen hiánya.
Ment a munka rendesen, több hétig tartott, a hangulat jó volt, de én egyre több strigulát húztam be magamnak. Addig szemezgettem a játékgéppel a pincében, hogy elkezdtem dobálgatni bele a nehezen megkeresett „tükörtojásokat”. Több évig párosult az alkoholszenvedélyem a mindenféle gyümölcsös gépekkel. Ahogy Bagó Pista addiktológus barátom mondaná:

-Bufurcnál befigyeltek a keresztfüggőségek.

Sok éjszaka álmodtam, hogy csörög a pénz, leadta a kilenc szilvát. De olyan is volt állítólag, hogy mámoromban 160 ezerre rádupláztam. 
Már a vége felé jártunk a munkálatoknak, és egyre jobban elcsúsztam mind pénzileg, mind az alkohollal.
Egyik nap olyan másnaposan mentem festeni, hogy muszály volt valami töményet innom reggel, hogy helyre álljon a bélszerkezet, most már tudom, hogy az elvonási tünetek miatt. Lekaptam a bárban a 25 éves Chivas Regalt, és jó nagyot slukkoltam az üvegből, épp akkor, mikor Imre, a gazda belépett a pincébe. A pofámrú léégött a bőr. Vártam a reakciót, de ő nyugodt modorában azt mondta:

-Robi, ezt nem gondoltam volna rólad! Ennyire nem bírod megállni? De pont a csivaszba kellett belezabálnod? Legalább kitöltötted volna puhárba, nem az üvegbű! 

Szégyenembe bebújtam volna a pult alá. Gondoltam, oda a bizalmi állásom. Elmeséltem Cumeknek, aki annyira nem csodálkozott, mert jól ismert. Kicsit összeszedtem magam, egy óra múlva odamentem Imréhez, és bocsánatot kértem, megígértem soha többé nem fordul elő ilyen. Lelkizett egy kicsit velem, de azt éreztem, hogy oda a bizalom. 
A gebasz után absztinensen nyomtam végig az utolsó hetet. Imre talán azért, hogy azt lássam megbocsájtott, megbízott ezután a családi háza festésével is. Itt már csak akkor ittam, ha kínáltak. 
Nagyon sokáig bennem maradt a lelkiismeretfurdalás, és senkinek nem is beszéltem erről. Anonim gyűlésen jutott eszembe, annak apropójaként, hogy a 8. és 9. lépésről volt szó, ami arról szól, hogy készítsünk listát azokról, akiknek kárára voltunk, és nyújtsunk közvetlen jóvátételt nekik, ha az lehetséges. 
Ezért ma fogom magam, felkeresem Imrét, ha hülyének is néz, de viszök neki égy csukát sütni.