Tervezem már pár napja, hogy kicsit változatosabb legyen az étrendem, a harcsa, csukapörkölt, sültbalin, és halászlé után, véghez viszek egy bonyolultabb gasztronómiai produkciót. Palacsintát sütök. 

Pár éve ugyan megfogadtam, hogy soha többet, ugyanis nagyon ragaszkodott a tésztám a serpenyőmhöz. Akkor jó barátomat Huber Janit, hívtam segítségül, és ő fejezte be a sütést. Azóta, ha kérem nagyrészt eljön, és isteni finom 24 cm-es túrús palacsintákat készít nekem. Ma is hívtam, de az utóbbi időben temérdek dolga mellett nem ér rá az én pesztrálásomra. Így hát bevásároltam a hozzávalókat, úgy három hujára sikerült is, mert szódát, mozsolát elfelejtöttem., pedig a cetlimen rajta volt.  Itthon nagy körültekintően, mint egy jó absztinenshez illik oda készítettem a 12-szer lesikált asztalra a kellékeket, hozzávalókat. Ilyenkor mikor alkotok nem szeretem, ha zavarnak, bezárkóztam. Pár perc múlva hívott villanyszerelő barátom, hogy jönne szerelni a hozzám. Mondtam neki, hogy nekem nem nagyon alkalmas az időpont. Mire ő:

„- Apád f…t! Meddig tart két égőt kicserélni?”

Szóval a konyhában megjavította az izzót és asszisztált a tevékenységemhez:

„-Kit vársz ma este? Mit kapsz té ezért cserébe?

A tészta teljesen homogén massza lett, elégedetten vigyorogtam komámra. Túrót tejfölt összekevertem, mozsolát léáztattam rumaromás tejbe, utána nyomkodom ki levét. Csöpög szana-szét a tiszta konyhában a barnás színű trutyi. Folyamatosan szövegel közbe Cice:

„-Té Robi, ha ezt Jani barátod látná sírva fakadna.”

Raktam én mindönt abba a túrúba, aminek olyan sziva lékvár színe lött a rumaromától. Vaníliás cukrot, kis citromlevet, és közben evőkanál számra kóstolgattam. Rettenet kinézete ellenére az íze meglepően finom volt. Haverom nyál csurgatva mondogatta:

„-Főzabálod az egészet oszt nem lösz mit rakni a palacsintába.”

Nem bírta sokáig nézni a konyhai produkcióm, és elköszönt.
Kicsit pihentettem a tésztát, és fél óra csukott szemű meditálás után, nekiláttam a sütés kivitelezéséhez. Odafigyelve kis olaj a serpenyőbe, sül az első tészta. Furállottam a dolgot, hogy rotyog meg dagad, meg habosodik. Oda is ragadt, és volt vagy egy centi vastag. Akkor rájöttem, hogy a hét decis merőkanalat használtam. Merőkanál csere. Nyugodt voltam, anyámnak is az első mindig oda ragadt, és adta a kutyának vagy a cicának. Örülnek majd az állatok gondoltam. Mikor az ötödik palacsintát feszegettem fel a serpenyőből, feladtam. Felhalmoztam a szakadt palacsinta alkatrészeket egy tányérba, és falatonként kenegettem rá az irgalmatlan színű, de finom túrút, és neki álltam eszegetni. A tésztát félre raktam, bízom benne, hogy beállít hozzám ma még, egy palacsinta tészta tunningolásához értő személy. Én meg szigorúan maradok a halételek elkészítésénél.