Már meséltem, hogy boldogult házas éveim után a nagyagyámékhoz költöztem, édesanyukámra való tekintettel, mert szegény nem bírta volna idegekkel a hétvégi tivornyáimat, reggeli hazadülöngéseimet, és oda csajokat se igazán tudtam volna vinni. Papáéknál nem volt ezzel különösebb probléma, habár nagyapám tekintetén mindig láttam a rosszallást, és elég sokszor hangot is adott ennek.

Azért is mindig morgolódott velem, ha a neki bekészített literes Pepsi kólát, "égő belső szerkezetem" miatt két húzóra megittam. De nagyanyám, aki egy áldott jó lélek volt, és akit nagyon szerettem mindig kivédte kicsi unokáját. 
Egyszer iszonyatos elvonási tüneteim voltak, „remegés gátló” pálinka után kutattam a mama likőrös szekrényében. Jól meg is húztam a díszes üvegben lévő színtelen italt, aminek rettenet íze volt. Nagyanyám épp akkor jött a konyhába, amikor vettem le a számról az üveget, amiből jó másfél deci megcsappant. Nevetve mondta nagyikám:

„-De hüle vagy édös té fiam! Jól esött a szentölt víz? A máriagyűdi búcsúból hoztam még 61-ben, mikor a plébániával zarándokolni vótunk ott.”

Akkor bele gondoltam, hogy a pap sok éves „kézmosó” vizével akartam gyógyítani másnaposságom.
Reggelente mikor a mulatozásokból hazaértem nagyon éhes voltam mindig. Az én rezidenciám külön bejáratú két szoba volt. Papa sötétedéskor „hat lakattal” zárt mindent, így a konyhába, és a spájzba a kajához nem fértem hozzá. Az istállót is zárta, ahol a szalonna, sonka, és kolbász lógott rudakra aggatva. De itt régi külső zárnyelvet az ujjammal vissza tudtam nyomni. Pár szál vastag kolbász rejtélyes éjszakai eltűnése után, amit már nem tudtam a macskákra és az egerekre fogni, nagyapám ide is öklömnyi nagy tuto lakatot rakott ajtóra. Mosolygott rám villanyborotvával passzított műfogsorával és mondta:

„-Éhön maradsz édös fiam asszöm, ha nem tudod, hogy kő hazagyünni.”

Így aztán ez az élelem forrásom is teljesen kiapadt.
Egyszer hajnali órákban éhesen bandukolva hazafele kiterveltem, hogy bemegyek a szomszédba, Maca nénihez, akinek tudom hol a kulcsa és a spájzába a kolbászok. Bele is kezdtem szép csöndbe az akció kivitelezésébe, ugyanebbe a házba jöttem be egyszer aludni, mikor a lánya megijedt tőlem, és a veje puskát fogott rám. Bementem óvatosan a spájzba, letörtem egy fél szál vékony kolbászt.
Igen ám, de kellett volna mellé kenyér is. Szép csöndben villanykapcsolás nélkül belopództam a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, hátha találok valami maradék rántott húst a vasárnapi ebédből. Ekkor jött ki Maca néni, aki a hűtő fényében csak egy nagy embert hátát látta. Segítségért kiáltott fiának Jankónak, akivel együtt indultunk előző este az éjszakába, de ő még haza se ért. Mikor megfordultam megismert és ijedten kérdezte:

„- Mi a lófaszt csinálsz itt Robikám?”

Nagyon megijedtem én is, és mentegetőzni kezdtem:

„-Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Már megyek is csak nagyon éhes voltam”.

Szégyenkezve, mint akit rajta kaptak, gyorsan el is húztam a csíkot. Csak pár nap múlva mertem átmenni pár szál virággal, és bocsánatért esdekeltem. Akkor derült ki, hogy szegény Maca néni olyan rosszul lett, hogy be kellett vinni az ügyeletre. Nagyon szégyelltem magam, nem győztem bocsánatát kérni. De akkor már Maca néni nevetve mondta:

” -Mög akarsz ölni kurva kölök?”

Szent volt a béke. Nagyon szerettem Maca nénit, szinte minden nap ott ücsörögtem a konyhájában vele, és fiával Jankó barátommal.