Gyerekkoromban is sokat pörgettem, de az elmúlt öt évben már mást se csinálok, csak várom, hogy rávágjon valamilyen kapitális ragadozó a műcsalimra.

A régen nagyon szeretett körforgó Mepps-eket, mára felváltották a gyönyörű wobbler csodák. Mondhatjuk, hogy függőségi szinten működik ez már nálam. Azt gondolom ezzel helyettesítem a múltbéli, káros szenvedélyemet. Minden évben újabb és újabb wobblerek-re esküszöm. Négy éve, mert ugyebár volt sikerélményem vele, a Sebile Flatt Shad lett a favorit. Mentem is napi szinten kedvenc üzletembe, a Katus horgászboltba, és csodáltam az újdonságokat. A kedves, horgászatban igen jártas eladó javasolta nekem hófehér színű Flatt-et. Fogtam is vele első alkalommal sügereket és csukát. Mivel rendszerint a kedvenc csalik sérülnek, vagy rosszabb esetben szakadnak be először, pár kőhöz csapódás után, ennek is kiugrottak a piros szemei. Szobafestő szakmámat nem meghazudtolva, festettem új pöttyöket rá, a „rehabilitáció” során a piros festék kicsit szétfolyt a csali fején, de nekem tetszett. 
Elhatároztam, hogy hétvégén elmegyek egy tóra. A közelben van, és gyerekkoromban voltam ott utoljára. Felhívtam egy barátom, hogy hol tudok jegyet váltani, és hogy jönnek-e a ragadozók. Elmondta, hogy ezen a vízen nem pergetnek, sok a harcsa, süllő, csuka, feketesügér, de élőhallal fogják a halakat.
Hétvégén kedvesemmel, akit stílusosan Snecikémnek becéztem, el is mentünk ide szerencsét próbálni. Első látásra szerelmes lettem a vízbe, nem beszélve arról. hogy második dobásomra fogtam egy csukát, a festett fejű Sebillel. És utána olyan élményekbe volt részem, amit egy horgász egész életen át mesél majd, mindig egy kicsit „színesebben”. A csuka után a második halam furcsán húzott, ki-kiugrált a vízből. Életem első fekete sügerét fogtam meg, nem is láttam még élőben ezt a halfajtát. 1,8 kg-os volt. Pont mellettem volt egy vezetőségi tag, és mondta, hogy el lehet vinnem, mert nagyon elszaporodtak a tóban. Ezután sorba fogtam a halakat, és el is rontottam kapásokat. 2-3 óra leforgása alatt két süllőt, két csukát, és két fekete sügeret fogtam. Snecikém is élvezte a helyet, fotózott kedvére, én már fáradt voltam, de ő mondta maradjunk még, hogy fogjak egy nagy harcsát. Hallgattam rá, és az egyik dobásnál, ahogy emelem fel a fenőkről a wobblert érzem, hogy nagyot akad, és azonnal megindul valami súlyos test a víz alatt. Pillanatok alatt lehúzta a 150m 16-os fonott madzagom. Snecike ugrándozik, sikonyászik:

„-Juhijj! Itt a nagy harcsa! Bucci!!! Megvan! Ez hatalmas!”

Én még nem éreztem ekkora halat a horgomon, megfogtam a dobot, pár méter damil maradt csak rajta. Lassan megállt a hal, megfordult, úgy 20 perc múlva fele zsinórt vissza bírtam tekerni, ránéztem kis merítőszákomra. Kiabáltam szerelmemnek, hogy rohanjon valahova nagy merítőért, vagy vágóhorogért. Lelkes volt nagyon elfutott, negyed óra múlva lihegve visszajött, és mondta nincs semmi. Akkor úgy 20-30 méterre volt a hal tőlünk, és egy pillanatra megmutatta magát. Meglepődtünk, egy olyan méterforma pikkelyes ponty volt a horgon. Kicsit kedvem szegte, hogy valószínű kívülről akadt, és nem harcsa. Snecikém lihegve videózott, és fotózott, közben izgatottan bíztatott és kérdezte:

„- Mindjárt itt a halacska! Bucci bírod még?”

Ilyennek képzeltem egy horgász feleséget álmaimban. A hal már a móló előtt felfeküdt a vízre. Kedvesem lehasalt, de nem bírta felemelni, utána én próbálkoztam, de nem sikerült. Rám kiabált:

„ – Bucci! A kezedre vigyázz! Nem szeretnélek megint ügyletre vinni!”

Kiakasztottam az első uszonyába akadt wobblert, és a ponty fáradtan, méltóságteljesen elúszott. Élménydús nap volt. Nagyon szívembe zártam ezt a vizet, azóta is járok ide.
Nem olyan boldogan már, mert az „én hálóm is kiszakadt valahol”, és Snecikém kiúszott belőle. Cice papával is jó ide járni, de Snecikémmel volt az igazi, ő meghozta mindig a szerencsémet.