Jani barátom hívtam meg Ádám Éva napjára, halászlé ebédre. Szeretem a társaságát, mert ő még tudja tolerálni korommal egyenes arányban növekedő rigolyáimat, és sokak számára fárasztó, idegesítő beszólásaimat. És szeretem nézni, hogy jó ízűen eszi a halászlevet, amit főzök, mit sem törődve nem létező epehólyagjával. Talán csak ebben a „szervtelenségben” hasonlítunk egymásra, semmi másban. De még abban is, hogy mindkettőnknek nagy szíve van.

Tudtam, hogy hoz sütit. Nem azért, mert az én barátom, de János süti a világ legfinomabb sütijeit. A sütik nemcsak finomak, de esztétikusak is, szerintem tolómérővel leméri, és berajzolja mielőtt kivágná őket, mert olyan szabályosak. Az már kiderült, hogy szikével szeleteli fel, hogy szép egyenes legyen az oldaluk, de lehet mellé állít egy derékszögű műanyag vonalzót is, mert múltkor kért egyet tőlem.
Meg is érkezett cimborám, pontosan, mint mindig délben. Ahogy számítottam rá, hozta a zöld fedélű süti hordó dobozában, a cirka 25- 30 db édességet. Kaptam tőle még négy doboz szigorúan alkoholmentes sört, és volt még egy kis csomag.

Felcsillant a szemem, észrevette, előre mondta:

„-Nem wobbler!”

Izgatottan bontom, egy nivea after shave doboz, mondom örülök ennek is. Azt mondja nem az van benne, csak nem volt doboza. Akkor gondoltam még is csak wobbler. Kibontom, kihúzok, egy hosszú fekete izét. Egy hózentrógert. Jani nagyon röhög, és indokolja ezt a nagyon kreatív ajándék választását:

" -csajok vannak nálad mindig, oszt fé picsád, mög mindönöd ki van a gatyádbú, majd ez fönt tartja. Használjad csak!”

Igazat megvallva itthon vagy klottosban rohangászok, vagy pedig az egyik szabad idő alsómban, ami rendszerint pár lépés után, akárhogy kötöm meg a madzagját, a fél seggemig csúszik le. Megköszöntem a kedves ajándékot. Leültünk ebédelni, már sokat ettem így barátommal, és ugyanúgy, mint anyámnál, előre tudtam reakcióját dolgaimra.
A levesnél még nem nagyon volt probléma, én kevesebbet is ettem, vigyázva nem létező epehólyagomra.De amikor magam elé vettem a süteményes dobozt,

Jani rákezdte a szokásos litániáját, esküszöm mintha anyámat halottam volna:

„-Nem kő ám bezabálnod az egészet egyszörre! Ögyé mög kettőt, oszt rakd-e!"

„-Jó-jó!"

mondom én:

"- Csak ezt a sort megeszem, na meg még ezt.”

Jani:

"-Számolom, az ötödiket zabálod már, majd bebaszik az epédnek möglátod!”

Kicibálta a kezemből a dobozt. Visszakértem, hogy kivigyem a hidegre, közbe kicsortam belőle. Jani:

„-Csak nem bírtad ki! csak ki vettél még egyet!” 

Jani még becsócsált pár halfejet, én mosogatás, és spájzba pakolás közben, még betúrtam pár sütit. Utána jött az ünnepi italozás. Jani annyira nagyon szociális ivó, hogy a fél deci finom vörös bort is sokalja. Én viszont a második alkoholmentes sörömet bontottam volna fel, de cimborám „megfüttyögte”:

"-A sört is egyszerre akarod möginni? Nem volt elég az az égy?”

Mondtam neki , nagyon jól esik, hogy műtétem óta nem ittam szénsavasat.
Ebéd után még beszélgettünk, megmutatta legújabb, 1972-es, kedvenc olasz és francia slágereit. Ezzel zárult közös ünnepi ebédünk az én barátommal, aki a legjobb sütiket süti a világon. Búcsúzáskor, még mondtam neki, hogy örülök a gatyatartónak, de a négy sör, és a trógli ára „befedett” volna egy Rapalát is.