Az én nagypapám, mint mondtam már, nagyon leleményös égy parasztembör vót. Furmányos találmányai közé tartozott a malac herülő „orvosi műtőasztal” is.

Előbb pár szóban megírnám, míg nem volt ez az „orvosi berendezés”, hogy zajlott le a herülés, ami természetesen újfent nem tartozott a kedvenc időtöltéseim közé.
Be köllött mönnöm az disznóólba, rohangásznom a „kisfiúk” után. Közben a papa kababált:

"-Né azt, nem látod melyiknek van töke? Té gyerök, né kölletlenködj itt neköm! Kapd má e valamelyik lábát, vagy neköm kő bemönni.?"

Szerettem mikor pont akkor jöt rá a kis cocára a szarhatnék, mikor elkaptam a farkát. Kivittem a visítozó, rugdalódzó malacot az ól elé, hátsó két lábát fogva kellett a levegőbe tartanom , míg nagyapám kasztrált a speciális szerszámával. Ez egy univerzális, több funkciós, fanyelű, egypengéjű bicska volt, ami a sok élezéstől úgy fél centi szélesre kopott. Mért volt több funkciós? Mert ezzel evett, ezzel pucolt halat, konzervet nyitott, körmeit farigcsálta, takarította vele, és ezzel vágta a bőrkeményedést a sarkáról a gangon. Mikor papa kidobta a heréket, jött a fertőtlenítő törkölypálinka, amit csak úgy Gergő papásan odasercintett a szájából. 
Ezután jött a nagy találmány, ami az „állatorvosi praxis” kezdetét jelentette. Papa összeeszkábált fából egy olyan „műtőasztalt”, ami igazából valamiféle favályú szerűség volt. Így malacot a hátára bele kellett csak fektetni, és az nem tudott mozogni. Ezzel az új orvosi berendezéssel, megkezdte a rendelését itthon, gyüttek is sorra a szomszédok herültetni. Gergő papa szélesen vigyorgott villanyborotvával passzított műfogsorával Rusinckó Pétör bácsira:

„- Ezt nízd Pétör! Jó pár forintot kiszödök majd ezze az állatorvos zsebibű”.

Pétör bácsival ügön ügön égy húron pendült öregapám, de az természetös hogy Gergő papa disznai mindig szöbbek vótak ám.