Mindig nagy élmény volt nekem, olyan 6-7 éves gyerekként Gergő papával a keceli szőlőbe menni.
Előtte nap már gyűjtöttem a formás kavicsokat a "fegyverembe" a kesztyűgumis, orgonafa ágasos csúzlimba. Ezeket egy válltáskába raktam, amibe még bekerültek a rovargyűjtő dobozaim is.
Az utazás úgy történt, hogy a Dózsa 52-előtt felszálltunk mindketten a nikkeles sárhányójú ruszki Fecskére, és kikarikáztunk vele a vasútállomásra. A papának sok spanja volt, így a vasutasok is többek közt. A bicikli is felkerült a vicinálisra. Kecelen leszálltunk, és eltekertünk az úgy nyolcszáz m-re lévő szőlősbe. Ott a kisházba levetkőzés klottgatyára, és ehhez a műanyagszandál dukált, amiben úgy rendesen tudott égni az ember fiának a lába.
A bungalóban egy vaságy volt, büdös, szúrós lópokróccal, amit nagyon utáltam. Egy gyékény lavór tartó, lavórral, és egy majd kilónyi házi szappannyal, amit ugyancsak utáltam, mert hajmosásnál nagyon csípte a szemem.
Ezután papának kezdődött a munka: kacsolás, permetezés, meg hasonló paraszti munkálatok, amihez ő nagyon értett.
Én mentem vadászni, és rovarokat gyűjteni. Nagyon szerettem itt lenni.
Papa adott a kezembe egy vödröt, hogy gyűjtsek száraz tehénlepényt bele. Ez élvezetes volt, mert majd mindegyik alatt találtam ganajtúróbogarat. Ramszesz serege össze-vissza cikázott volna ezen az úton. Papa száraz gazzal, gallyakkal csinált egy kis tüzet, és erre kellett a tehénlepény, mert papa szerint a szaron sült kukoricának nincsen párja. Így nyárson sütöttük ezen a tűzön, a „fillérszemű" kukoricát. És akkor az a feketére égett, forró kukorica volt a világon legjobb étek, mert a
"szar mögadja a bukéját fiam!" -mondta az öreg.
Nap végén mind a ketten bementünk a vízzel teli beton hordóba, és megfürödtünk. Mielőtt felszálltunk volna a vicinálisra, betértünk a vasutasok kedvenc helyére a Fekete vonatba, nagyapám egyhajtóra megivott egy nagykorsó habos csapolt sört, én meg boldogan ittam a csatos üveges bambimat. Felszálltunk a gőzösre, élményekkel és bogarakkal teli dobozokkal, vidáman vonatoztunk haza.