Nem rég tanultam, hogy a jó öreg Abraham Maslow megfogalmazta, hogy az emberi élethez szükség van bizonyos alapvető fiziológiai szükségletekre. Ezek egyike az alvás. Az ókori Rómában, már egy igen hatékony kínzási módként használták az alvásmegvonást, ami halállal végződött.

Még pár ilyen éjszaka, és a harkányi fejfámra ezt vési majd a sírköves mester:

"Itt nyugszik: ANDRÁS RÓBERT, alias BUFURC BÁCSI, az egykötetes szerző, akinek szobatársának horkolása lett a végzete."

Ez a negyedik együtt töltött éjszakám, az igen kedves, mindenben segítőkész, utolsó sülthús darabját is megosztó szobatársammal, akinek horkolása a hoffer traktor csettegését übereli. Első nap aludtam kicsit. Második nap éjjel felébredtem, azt hittem, hogy az épület mellett dolgozó földmunkások napszakot tévesztettek, de rövid akklimatizálódás után konstatáltam a tényt, hogy csak betegtársam horkol, de veszettmód. Tehetetlen voltam. Mivel nagyrészt nőkkel töltöttem eddig éjszakáim, nem volt ilyen iszonyatos horkolásba részem még. Jut eszembe, egyszer mégis, de akkor átmentem a másik szobába aludni, és a további randik alól kibújtam minden féle kamu indokokkal. Próbálkoztam pár fortéllyal:

"cuccogás, szólítgatás, egyenesági felmenők szidása, ráncigálás."

De minden meddő kísérletnek bizonyult.
Ezzel próbáltam volna érvelni másnap az igéző kékszemű "Hildegárd" nővérkének, aki a kórház házirendjét, szabályait vázolta nekem többféle képpen:

"-Tíz óra után nem szabad mászkáni már. Maradjon bent a szobájában. Ne zavarja a nővérkéket a munkájukban. Ha nem tud aludni, üljön az ágy szélén. Csönben kell lennie. Ne zavarja a betegeket bolyongásával."

Nem vagyok az a csönben maradok fajta beismerem, próbáltam volna Maslow bácsival is érvelni, de nem jutottam szóhoz, tényleg arra gondoltam közben, hogy szép kék szeme van, és csak egyszer, kétszer vágtam közbe:

"-Rendben, megértettem egyből is. Nem kell ragozni. Nem fogok mászkálni. Mit nekem emberi szükségletek hierarchiája. Lépjünk már át ezen e témán."

Elmentem vettem két füldugót, gondoltam ezzel lesz esélyem a túlélésre. Betegtársam, mint mindig segítkész volt. Próba fülbedugást végeztünk az éjszakai éles bevetés előtt. Tanácsot adott a füldudók szakszerű behelyezésére:

"-Sodord össze jó vékonyra, dugd fel a hallójáratba! Várj, ott majd jól kirúgja magát, és tele lesz a füled vele."

Ezt tettem. Vártam, de semmi:

"-Lószart rúgja ki ez magát, lehet valami lejárt szavidejűt vettem."

A végén tényleg tömített. A próba horkolásnál egész jól működött.
Éjjel viszont kiugrottam az ágyamból. Horrorisztikus álmom volt:

"Alszok egy sátorban a vízparton, egy hoffer traktor dübörög felém, és átgázol a rajtam."

Felébredtem. Csak szobatársam dübörgött. Egyik füldugóm kiesett, azt keresgéltem a sötétben. Az ágy alatt meg is lett. Visszaraktam. Szóltam társamnak, hogy forduljon oldalt, megtette, de ez sem hozott eredményt. Feladtam, számításaim szerint három órát talán sikerült aludnom.
Öt óra körül mind a ketten felkeltünk. Másnaposságom vetekedett a fénykoromban, a háromnapos hétvégi részegségek negyedik napjával. Számolom a napjaim. 4-5 nap átlag embernél, amit bír alvás nélkül, de lehet nem vagyok átlag...