Úgy 15 éves voltam, mikor apám tanítani kezdett vezetni a ZA-36-12 frsz-ú, piros 1200-es zsigulin. Mikor pecázni mentünk a földutakon én vezettem, apu mondta az instrukcióit, anyám a hátsó ülésen percenként sziszegett, sikonyászott, nem tudott vezetni, de oktatni annál jobban.

Mikor már úgy látta apám, hogy megy egy kicsit a vezetés, pecázás közben elengedett egyedül gyakorolni a földúton. Ha látó távolságon kívül kerültem, próbálgattam miket is lehet csinálni a zsigával, amit apám nem mutatott. A nyílt terepen, a paskomon: kaparva megfordulás, pörgés, kézifékes forgás, kettesbe üveghangig húzatás. Próba útjaim után mindig megnézte a hűtővíz visszajelző cágerét, ami rendszerint a pirosban kiakadva állt meg.Ilyenkor rosszallóan csóválta a fejét, és csöndesen mondta, hogy édösanyám ne hallja meg:

" Oszt tudjad ám, hogy hogy kő mönni a kocsiva akkó is ha nem látjuk, ha máskó is mög akarod kapni."

Otthon már a rokkant telepi boltba néha elengedtek egyedül, autóval vásárolni. A korombéli cigók mindig ott snúroztak aprópénzzel a bolt falánál, meg gitároztak, énekeltek és táncoltak. Én meg nagyon büszkén gumit csikorgatva parkoltam le melléjük. 
Az iskolában indult tanfolyam, és levizsgáztam személykocsira, nagymotorra, mikor betöltöttem a 17. évemet megkaptam a jogsit, amit Jancsóval a Platánban sikeresen megünnepeltünk. Annyira jól sikeredett ez az ünneplés, hogy kisebb emlékezett kiesésem volt, hazaérkezésem után. De édesanyám másnap üvöltve felfrissítette memóriámat:

"- Normális vagy té édösfiam? Így kő hazagyünni? A perzsaszőnyegre kő vizeni a tükör előtt állva? Mi lösz így belüled?"

Ahogy mondta, kezdtek derengeni a dolgok. 
A zsigulit csak nappal kaptam meg, diszkókba, éjjel nem mehettem még vele, utólag belegondolva, jogos is volt.
Egy vasárnapi nap ott volt nálam Csikasz és Kete barátom. Az előtte napi hajósi bulit beszéltük meg, raktuk össze a mozaik képeket, hogy ki mire emlékszik, így lett nagyjából teljes rálátásunk az előző estére. Ebéd előtt megkértem apám, had vigyem haza Ketét, mert messze lakik. Anyámnak nem tetszett az ötlet, látta, hogy milyen másnapos vagyok:

"-Tiszta véresek a szömeid, még ki sé józanodtá!"

Apám ritkán ellenkezett anyuval, de most engedékeny volt:

"-Hadd mönjön az a gyerök, azért van a jogsija. Oszt okosan ám! Tudni, hogy kő kanyarodni!” 

Én egy fürdőköntösben, és egy strandpapucsban voltam, vittük haza Ketét. Valahogy, ha Csikasszal megindultam valamerre elég sok gebasz történt velem. Távol áll tőlem a „hárítás” csak ezek voltak tények.
Szegény édesanyám aggódva nézett bennünket, mikor szép lassan elindultunk. Épp csak pötyögtem, de ahogy kikanyarodtam az utcából, "dé neki". 
Ha már megkaptam a kocsit, kicsit csikorgattunk a Piros Arany presszó, meg a Kalocsai Csárda előtt, utána kiszáguldottunk tesómékhoz a Meszesi útra. Ő mikor látta, hogy állok be hozzájuk, fejét fogta, és röhögve mondta:

"-Té öcsém! Jobb elejit né törd össze, mert hiánycikk a zsiguli sárvédő."

Elindultunk tőlük ahogy kell, egyes végig kaparva, kettesbe üveghang, és hazavittük barátunkat. Amikor jöttünk el tőlük, vagánykodni akartam a lánykolesz ablákaban csüngő csajoknak.  Nem teljesen úgy sikerült , ahogy terveztem.
Szedtem az első kanyart, már ott megcsúsztam, a másodiknál teljesen kisodródtam. Csikasz üvöltött:

"- Fék! fék! fék!"

Én megijedtem, nem fékeztem, inkább talán a gázra léptem. Olyan gyönyörűen beszakítottam a szemben lévő mezőgazdasági suli gépparkjának 2,5 m magas tégla kerítését, mint annak a röndje. Átmentünk rajta, a kocsi leállt. Cimborám is megijedt, de mivel már akkor szeretett ironizálni csak ennyit mondott:

"-Ezt úgy csináltad, mint a kaszkadőrök!"

A kocsit ott hagyva, köntösben papucsban slattyogtam haza. Bementem Kazihoz elmondtam neki mi történt.

"-De hülye vagy te Kárábineri!"

Így hívott abban az időben. Fölpattant komárjára, és elment megnézni mi a helyzet. 
Hazafele gyártottam magamban a hazugságokat: hogy jött szembe egy részeg autós, vagy egy biciklis miatt rántottam el a kormányt, de egyik se volt igazán hihető. Akkor gondolkoztam mennyi lúgkő lehet is otthon, vagy apám hova rakhattata a bornyú kötelet, de úgy döntöttem inkább világgá megyek, az kevésbé fájdalmas.  Mikor hazaértem, édösapám már a nyitott kapuban várt kiabálva:

"-Hun a kocsi? Az anyád hétszentségit té gyerök?!”

Anyám a teraszon sírt:

"-Ugyé mögmondtam, hogy ez lösz a vége".

Gyorsan bementem, megfürödtem, felöltöztem, és elindultam világgá stoppal. Sükösdig jutottam el, egy barátnőmhöz. Este buliztunk a bátyai discóban, már hajnalodott, nem igazán mertem hazamenni. De mire hazaértem a kedélyek már kissé lecsillapodtak, örültek, hogy előkerült a kisfiuk. Megbánó, ártatlan arccal, bocsánatot kértem edösanyámtól, hogy ha megkapom még valaha az autót nagyon óvatos leszek.
Apám a következő héten megcsináltatta a kerítést, jobb sárvédőt még sokáig nem lehetett kapni. Ezért vettek  egy használt trabantot munkába járni, és később már csak azt használhattam.