A tegnapi horgászattól fellelkesülve, elterveztem, hogy lemegyek éjszaka pecázni, ugyanis tegnap beszélgettem a vízparton a halőrrel, aki elmondta, hogy nagyon mozognak a süllők és a harcsák éjjel, és a napijegyem érvényes ma reggel kilenc óráig. Nagyon élvezetes volt a pecázás, nyolc halat fogtam. Semmi beszakadás, semmi damil gubanc, minden simán ment. Olyan igazi feltöltődés volt a horgászat.

Hazaúton már tervezgettem, hogy mikor induljak. A prosztatám pontban hajnal egykor szokott ébreszteni, gondoltam majd akkor. Hívtam is a szomszédom, mert az ő fejlámpája jobban világít, és hogy kölcsön kérném. Az enyém esztétikus, kicsike, drága, az övé, olcsó, orosz, nem épp formatervezett, de jól szórja a fényt. Van még egy hátránya, hogyha pár órát a fejemen van, utána lóbalzsammal kell kenegetnem a nyakam mert olyan nehéz. Nagyon morogva adja mindig kölcsön, és hozzáteszi:

"-Nem igaz má, hogy nem tudsz égyet vönni a piarcon, csak ezerötbe kerül.”

Le is húzott egy cigivel érte.
Este korán feküdtem, közepesen okos telefonom hajnal háromra „húztam csörgőre”. De hajnali egykor szokás szerint „ki kellett mennem”. Nem bírtam visszaaludni, nyugisan készülődtem: borotválkozás, fürdés és a tizenéves korom óta megmaradt parfüm túladagolás szokásom. Minek parfüm a pecához? Mit tudom én. Megboldogult házas éveim alatt mikor hajnalban mentünk pecázni, mindig voltak „diszkókból maradt” stoppos lányok az út szélén. De ez már rég volt.
Indulás előtt egy rövidke ellenőrzés, hogy minden szükséges kellék meg van e: cigi, tartalék doboz cigi, öngyújtó, egy tartalék gyújtó a kabát zsebbe, a tartalék gyújtó tartaléka, egy doboz gyufa a kesztyűtartóban, ugyanott fél liter barack a halőrnek, hogy empatikus legyen velem szemben, ha vétségen kapna rajta.

Minden bepakolva, nagy reményekkel teli elindultam. Rég pecáztam ilyen korán.
 Odaértem, szomszédom fejlámpája a fejemen, enyém a nyakamban világít. Nyugalom csend, az egész víz az enyém, senki nincs lent. A sötétben lévő pecának azért vannak hátrányai:

"az ember úgy gondolja, hogy lát, de mégse."

Nagyon odafigyelve kell pakolni, hogy ne akadjanak a dolgok egymásba.
Párszor ki kellett magam putrálnom a nádból, mire bevergődtem az egyik mólóra. Tegnap jól bevált Sebile bácsi egyik műcsaliját raktam fel. Megkezdtem a dobálást. Sötétség, csend nyugalom, békesség. A halak csobogtak, dobtam mindig a hang irányába, de semmi. Fölraktam egy bazi nagy duci műcsalit, amit Era hozott nekem Amerikából . Az első dobásra egy hatalmas csuka fordult rá közvetlen a móló előtt. Természetesen nem akadt. Egy óra múlva akasztottam egy másik csukát, nem szákolom, gondoltam kiemelem, de az is leesett.
Következő akasztásom elég furán húzott a víz alatt, gondoltam biztos valami rehabos harcsa, de csak egy ötujjas, bőr munkavédelmi kesztyű volt. Természetesen ebbe olyan jól akadt a horog, hogy hosszabb időbe tellett, míg a bicskámmal sikerült kivágnom belőle. Már nem éreztem olyan jól magam, a derekam is elkezdett fájni. Ahogy itt ficeregtem a mólón, aminek az állapotát csak a recsegéséből sejtettetem, egyszer csak reccs, és egyik lábam alatt eltört egy deszka, nagyon megijedtem, egyik lábam lent a vízben, a másik lábam rá merőlegesen fent a mólón. Beszorultam rendesen, a golyóimon ültem, a” pöttyös” nem sérült, de a combom eléggé. Olyan korlát gyakorlat félét csináltam, mint a saslengés, és kitornásztam magam a vízből. Zoknim bakancsom átázott, de nem adtam fel. 
Átmentem egy másik mólóra, az első dobásra elakadtam, és kedvenc halfogó műcsalim bent maradt. Egy ilyen wobbler elvesztése komoly lelki, fizikai fájdalommal jár, kész trauma. Főleg, ha nem pótolható azonnal, mert nincs a készleten. Fizikai fájdalom alatt az árát értem, a lelki meg, hogy kötődők hozzá, mert sok kapás volt rá. 
És még ekkor se adtam fel. Kerestem egy újabb mólót, ahol sikerült egy méretes csukát kierőltetnem a vízből. Ez se ment simán. Köztudott, hogy a merítőszák funkciója, hogy kiemeljük megtartjuk vele a halat. Sikerült is, igen, de nézek egy nagyot, mikor a nem olyan kicsi csukám kieseik a szákom alján, mert egy hatalmas lyuk tátongott az alján. A funkcióját vesztett szák helyett, a bottal sikerült a csukát kiemelnem. Miután úgy tíz perc alatt kiputráltam a szákból a horgot, gondoltam megérett az idő az összecsomagolásra, indulásra. Fájó, vizes lábbal felbotorkáltam a kocsihoz. Mondogatom magamban:

"csak semmi kapkodás."

De hogy teljes legyen a napom, az utolsó pillanatban a wobblerem alsó hármas horga a kedvenc kabátom sarkába akadt, és bicskával se tudtam kivágni, benne maradt a kabátban. Haza úton romantikus zenéket hallgattam, és sirattam elveszített Sebile bácsi műcsaliját. De vigasztalt a gondolat, hogy barátaimnak tudok majd csuka pörköltet, és fokhagymás csukát készíteni.