Minden bulit nagyon vártunk, de azt a szilvesztert különösen. Tizenhét éves voltam, és ez volt az első olyan igazi „ereszd el a hajamat” óév búcsúsztató. 

Előtte egy héttel már Kazi nagynénje lelkesen csinálta nekünk a bólét egy 15 l-es fazékban. A rengeteg gyümölcs több napig ázott 3 liter portó Ricói rumban, és utána lett hígítva könnyedebb, de kizárólag alkohol tartalmú italokkal: vörös-és fehérborral, illetve pezsgővel.
Eljött a nagy nap. Otthon anyámtól megkaptam az útbaigazítást: 

"-Oszt tudjad ám, hogy kő viselködni. Mög, hogy mennyit kő zabáni! Nem mosogatom a hányást a gatyádbú mindég. Né té lögyé az első állandóan az ivásba! Nem ám szétbaszni a Dzsombóék házát, oszt utána mög ég a pofám majd előttük miattad a templomba.”

Egész délután a fürdőben a tükör előtt igazgattam göndör fürtjeimet. Biztos ami bizos alapon, jó párszor befújtam magam Denim dezodorral, és az arcszeszt se sajnáltam a képemről. Húztam is vagy húsz méteres „kondenz csíkot” magam után az utcán, az utánam sétálók, azt hihettek, hogy parfümériába tévedtek. A halszálkás öltönyömhöz és a Super Ritmo cipőmhöz, a fekete horgolt nyakkendő elmaradhatatlan kellék volt.
A Csikasz barátommal mentünk javarészt az ilyen bulikba, mert szomszédom is volt, na meg anyám szerint ő vitt bele mindig a rosszba. De hát:

„könnyű a Katát táncba vinni…”

Én meg nem szerettem semmi jónak az elrontója lenni.
Megérkeztünk az esemény színhelyére a Zrínyi utcába, de előtte a kettes kocsmába beugrottunk egy „fönnállósra”. Így hívtuk azt, mikor csak gyors megiszunk valami rövidet, és nem ragadunk le nagyon. A szülők ránk hagyták a házat. Nem tudták mire vállalkoznak, meg hogyha iszunk minden gátlás megszűnik, és nem” nézünk sé istent sé embört”.
Hatalmas volt hangulat, mindenki hozta a megszokott legbrutálisabb formáját. A bólé olyan jól sikerült, hogy a csajok is rövid időn belül elkészültek. Olyan 15- 20-an lehettünk, de többen benéztek csak az utcáról is. Lassú zene, csókolózás, egy összebújós szoba, ami szinte mindig foglalt volt.
Ezért történt az a szerencsétlen baleset, hogy az egyik pár a fürdőszobát kényszerült választani. A kézmosó kagylót nem a rendeltetésnek tervezett célra használták, így az cakompakk kiszakadt a falból, és ripityomra ment.
Már akkor is volt petárda, és jó mókának tűnt berakni a retro műanyag puffok alá, hogy milyen gyönyörűen szét lehet robbantani azokat vele. Kazi volt talán, aki lerakta a szivarját a bakelit lemezemre, amiből az első számot, így sikerült is kiégetnie. Coft Cell lemez volt, talán a korosztályom egy részének mond ez valamit. Én meg valószínű, hogy előtte láthattam valahol a Három testőr c. filmet, mert Dártányánnak éreztem magam, és a padláson nekiálltam egy barátommal, vastagkolbászokkal kardozni, amik nem voltak „megedzve” rendesen, és szana-szét törtek. Ilyenekért engem otthon tutti agyon vertek volna. 
Éjfél után volt az aszfalt hányó verseny eredményhirdetése, amit bonyolult mértani számításuk után négyzetméterre döntöttünk el. 
Ezután azt adta ki az eszem, hogy megyek Újévet köszönteni, ing nélkül, egy szál öltönymellényben, egy horgolt nyakkendővel a nyakamban. Átmentem a lakótelepre egy ismerőshöz, ahol szintén házibuli volt, és az alkalomhoz illően mindenki totál részeg. Miután meglátták, hogy csókolózok a gazda feleségével, jobbnak láttam diszkréten távozni. 
Visszafele menet kicsit elnéztem a házakat. Én ezt el is felejtettem teljesen, de hogy mi is történt azt nagyon nevetve részletesen elmesélte egy hónap múlva a Cucuék szomszédja. Ugyanis a két ház egyszerre épült, és teljesen egyformára készítették. A házigazdánk testvére lakott ott. Természetesen, én totálkárosan a rossz házba mentem be, és meglepődtem, hogy nagyon üres és idegenek az emberek. Mikor feküdtem volna be a családi ágyba, ahol a gazdasszony már majdnem aludt, kérdeztem tőle:

"- Hol vannak a többiek? Hol van Cucu, és ti kik vagytok, mikor jöttetek?"

A gazda nyugodtan, röhögve felvilágosított, hogy rossz házba jöttem be. Utána megfogta a kezem, és kikísért. Úgy mesélték, nagyon illedelmes voltam, az állapotomhoz képest. mikor mentem be a szobába szépen levettem a cipőmet, és távozáskor még elnézést is kértem. Hiába a neveltetésem... Anyám nem fölöslegesen prédikált annyit, hogy "hogy kő viseködni".
Cuccukénál mire visszaértem már csak a „kemény mag” volt ott. És mi megmutattuk, hogy még fér belénk. A bólés tál aljáró vadásztam ki maradékot, meg a szilvákat. Rágtam össze a szilvát, csak rágtam és rágtam lelkesen, mire fölocsúdtam és köptem ki azonnal. Üvöltöttem:

” Melyik volt az az állat, aki beledobálta a szivarvégeket?”

Sejtésem azért volt róla.
Reggel hazajöttek a háziak. Dzsombó anyuka, mikor meglátta a házat, a csapot, a puffokat, a szemetet, a törött kolbászokat, elkezdett sikítozni, kiabálni, utána meg sírni. Apuka rugalmasabban kezelte ezt a krízis helyzetet, és házi pálinkával kínált bennünket.
Nálunk otthon ilyen buli sose lehetett volna. De ha véletlen mégis. Apám nem pálinkával kínált volna, hanem mondjuk a fűrészlappal a hátamat. Anyám mög:

„Világgá mönt vóna a háztú”

Ahogy szokta vót mondani.