Az iskolai osztálykirándulások mindig emlékezetesek szoktak lenni. Mindenkinek a saját osztálya a legjobb, legkülönlegesebb, ezzel mi is így voltunk. Vidám, minden baromságra kapható harmincegynehány, tizenhét éves. Természetesen néha páran kicsit „túl is lőttünk” a célon.

Az indulást, nem sokon múlt, hogy lekéssem, mert a hajnali órákban még barátommal, gyalogoltunk haza a hajósi discóból. Totál be voltunk állítva. Cimborám a „Megáll a nagy hajó, kiszáll a tengerész” refrénű bugyuta éneket énekelte egész úton, néha én is bekapcsolódtam fars hangommal, a hangulat kedvéért. Stoppoltunk, de minden kocsi tele volt, így csak röhögve integettek nekünk a hátsó ablakon, a buli haverok. Már majdnem Kalocsára értünk, amikor megállt mellettünk egy rendőrségi UAZ. Igazoltattak volna bennünket, ha lettek volna okmányink. Kisebb rábeszélés után az empatikus rendőrök házig szállítottak minket.
Anyám már a kapuban állt, piros arccal, a vérnyomása az egekben. Mikor kiszálltunk a kocsiból el is kezdte letániáját:

„- Hun a jó isten agara faszába vótatok eddig? A pofámrú léég a bőr miattad a szomszédok előtt. Rendőség hoz haza?! A mi családunkban ez nem vót divat!”

Ezt a mondatot elég sokszor halottam tőle. Gyorsan bementem, elkészülődtem, már be volt pakolva a kirándulásra a cuccom. Indulás előtt anyám pár intelmét meghallgattam még:

„-Oszt tudni ám, hogy kő viselködni! Mög né tudjam, hogy iszó valamit is! Nem szeretnék kirándulás után az igazgatóhoz, vagy az osztályfőnökhöz mönni.”

Odaértem az iskolához, nagy volt a zsivaj, nevetgélés. Két tanár és egy szülő jött velünk kísérőnek. Az anyukát a fia mindig „helyre rakta” és nem szólt bele semmibe, még egy üveg vodkát is vetetett vele a gyerek.
A buszon a társaság klikkekbe ült. Elöl hátra tett kézzel az „eminensek” csendesen, átszellemült fejjel mosolyogtak. Legszivesebben mozgalmi énekeket énekeltek volna.
Középütt a társaság vegyes volt, az osztály „krémje”, az osztálytitkárunk is ide tartozott. Különféle „világnézetek” keveredtek : discosok, popperek, és leghátul a „csövesek” ültek. Itt a P. Mobil, Korál szólt kazettás magnón, középütt meg a Goombay Dance Band.
Nagy volt a zsivaj, én mentem mindenhova barátkozni, ahol épp valami üveget bontottak. A rockerek elmaradhatatlan szimat szatyrából, előkerült egyik anyuka, oly híres házi 50 fokos kevert itala. Az aztán „adta az ívet”, járt körbe az üveg, és igen hamar meg is tette jótékony hatását a kamaszokra. Kísérőnek ittam, a középső részen valami vermut félét. Néha előre mentem az „eminensekhez” kicsit beszélgetni, akik rosszalló tekintettel néztek hátra a renitenskedő osztálytársaikra.
Megérkeztünk Sárospatakra, a kirándulásunk színhelyére, és egy kollégiumban szállásoltak el minket. Az osztálykirándulás város nézős, sétálós része nem igazán fogott meg, és maradt meg bennem. Viszont este a szálláshelyen az iszogatás, „koedukálódás” emlékezetes élmény maradt a mái napig.
Délután már lebuktunk egy szatyor sörrel tanár urunknál, aki nem csinált balhét belőle, odaajándékozta az italokat a kollégium gondnokának, az árát meg kifizette nekünk. Szerettük is tanár urat nagyon. Nagyon kétségbe azért nem estünk, mert később kiszökött valaki az ablakon pia utánpótlásért.
Ment a buli a fiú szobába, bömbölt a zene, Büló fotózott. Olyan jó volt a hangulat, hogy fürdés után Muca ült a nyakamba meztelenül, fütyköse a vállamon kalimpált, én ugyancsak meztelenül, egy valahonnan előkerült gitárt pöngettem, majdnem úgy, mint Santana. A többiek röhögtek, kiabáltak. Büló a nagy művész meg fotózott minket egyfolytában. Sajnos a fotók nem kerülhettek fel az István gimnázium, büszkeségeink falára, mert utóbb kiderült, hogy paparazzink, elfelejtett filmet rakni a smena 8 fotóapparátjába.
Nem is csoda, hogy a buli felkeltette, amúgy is igen éber osztályfőnökünk figyelmét, és nagyon elszántan el kezdett kopogni a zárt szobaajtónkon. Szeretett osztálytitkárunk, megkérdezi:

„-Ki az?”

Mi nem is figyeltünk, és simán beengedte a tanárnőt, akinek először a meztelen duó került a szeme elé. Titkárunk nagyon tudott röhögni, és nagyon röhögött, a könnyei potyogtak. Mi meg csak álltunk ott, lankadva a szoba közepén. Tanárunk csak meglepetten nézett egy darabig, majd rákiabált Bülóra:

„-Bányai te meztelen embereket fényképezel? Azonnal add ide azt a gépet!”

Szétoszlatta a csapatot. Nekünk mondta:

„-András, Német fejezzétek be a gusztustalankodást, azonnal húzzatok fel valamit!”

Takaródót fújt. Megvártuk, míg elcsendesedett a folyosó, és megkezdődött a szobák koedukálódása. Az eminensek aludtak, a többiek meg, ki-ki megtalálta a párját, némelyek a vodkás üveget.
Én a „kettőt” együtt szerettem.
Másnap reggel haza fele úton az járt a fejemben.

„No, anyámnak biztos be kell gyünni a suliba kirándulás után, lesz megint sipákolás, hogy léég a pofájárul a bőr miattam.”