Közeledett a Karácsony. Mit vegyünk papának dilemma: zokni, pizsama, klottgatya, jéger, uncsi már.

Talán én találtam ki, mivel naponta többször borotválkozott, hogy vegyünk neki egy villanyborotvát, ami akkor tájt még eléggé unikumnak számított. Vettünk is neki, egy Bebother márkájú, kelet német, villanyos borotvát.
Megmutattuk neki rendeltetésszerű használatot, és hogy, hogyan kell kitakarítani. Én már akkor láttam, felcsillant a szeme, hogy szét is lehet szedni azt. Nagy volt az öröm, a „Ruzsinckó” Pétörnek is megmutatta, hogy ő neki ilyenje is van már.
A bonyodalom ott kezdődött, hogy papa kivehetős protkója sehogy sem akart jó lenni, mindig nyomta az ínyét valahol. Szidta a fogorvost, hogy hízott libáért kapta a diplomáját, mert akár hányszor visszavitte, nem lett jó.
Papának egy orvos volt az „Isten” a körzeti Szvétek doktor úr. Őt szerette, ő tudott mindenre gyógyírt. Szedte a papa a „kajmopijint” marékszámra. Kérdeztem tőle miért szeded mindig ezt.

Azt mondta:

„-Azé, hogy né lögyek taknyos.”

Nagyapám a gyógyszert előre szedte, hogy elkerülje a betegséget.
Visszatéve a fogsorra, meg a borotvára, mert itt kezdődik a bonyodalom kibontakozása.

Hallom ám, mama morog a konyhába, és mondogatja:

"-a vén marha. Mit talát  ki má mégin. "

A szobából furcsa zümmögés hallatszik, és nagyon büdös van. Megyek be, papa a burkolatot leszedte a borotváról, csak a pengék látszottak, és azzal gyeszentálta a kivehetős protkó szájpadlás részét. Közben be-be próbálta a szájába a fogakat.
A végeredmény csak részben lett happy end, ugyanis a fogsor jó lett, vagy csak nem szólt a papa.

Új fogsorával szépen mosolyogva, mondta:

„-Ugyé mondtam, hogy mögcsinálom”.

A borotvánál a garancia viszont nem léphetett érvénybe, a nem rendeltetésszerű használat végett.