Kedves kolléganőm megkérdezte, még a télen, hogy nem vinném-e el Matyikát magammal egyszer majd pecázni. Szeretem a gyerekeket, meg hát Szöszinek se lehet igazán nemet mondani, így megígértem, hogy majd, ha jó idő lesz leviszem.

Kilenc éves a kissrác, anyuka elmondta a tudnivalókat róla:

„-Robi ne aggódj, nem lesz vele sok gondod. Nem beszél többet, mint te, szófogadó aranyos, mindenre érdeklődő gyerek”.

Némileg képben voltam, milyen egy gyerekkel pecázni, mondtam anyukának, hogy ha nagyon nem bírok vele, majd kikötöm valahova. Nagyon vártam a horgászatot, jöttek is hozzám a megbeszélt időre. Bemutatkozás után az aggódó édesanya előadta nekem a intelmeit, "használati utasításait":

„-Raktam nektek mindent: szendvics, víz, chips, kóla, kávé. Matyi nem ihat kólát! Nem bazmegelhetsz, nem káromkodhatsz, és egyáltalán nem beszélhetsz csúnyán a gyerek előtt”

Ezután én megkérdeztem Matyit, hogy cigizik e már. Kolléganőm seggembe akart rúgni.
Elindultunk, és akkor értettem meg: „Ne aggódj nem beszél többet nálad!” Ha többet nem is, de annyit biztos. Beugrottam a dohányboltba még cigiért, jégkrémért. Aggódva otthagytam Matyikát a kocsiba egyedül. Kapóra jött Cumek barátom, aki akkor tekert arra bicikliéjével, mondtam neki álljon itt a kocsi mellet míg vissza nem jövök. Gyors bevásároltam, és már indultunk is a vízre. Cumka azért megjegyezte:

„De jó fej vagy! Csak ezé kellet várnom?”

Odafele Matyika rákezdett:

„Milyen messze van? Hány perc alatt érünk oda? Az ajtót ki lehet nyitni belülről, ha be van zárva? Ebbe mért nincs légkondi? Apukáméba van. Jöhetünk ám sötétbe is haza, Somogybabodról is nagyon kérőn értünk apával.”

Az 5 km-es földesúton egy csomó csodát láttunk. Minden madárnál lassítottam, némelyiknek hal volt a szájába.
Elértük a zsilipet, ahol pecázni szoktam. Matyinak mutattam, hogy kell fölrakni a csontkukacot. Azt mondta, hogy ezt ő nem tudja biztos megcsinálni, igaz előtte elmondtam neki, hogy mi is ez az állat, hogy pl. az elütött macskát, ha beköpik a legyek ilyenek lesznek benne.
Elkezdtünk pecázni. Matyika csapdos:

„Itt vannak szúnyogok? Allergiás vagyok ám rájuk”

Mondtam neki, hogy azok csak bögöly legyek, és 100-szor akkorát csípnek, mint a szúnyogok. Ment a pecázás, kapás egy szál se. Matyi mászkált, és beszélt. Közben ettünk, én két szendvicset két perc alatt, Matyi egyet megfontoltan 45 perc alatt. Látom újdonsült kis barátom mereven áll, mint egy szobor, és aggódva nézi a lábát:

„-Robi! Egy tücsök van a lábamon!”

Odamentem, mert már 5 perce csak áll a gyerek:

„-Az csak egy szöcske.”

Csak nézi, és nem mozdul meg. Kérdeztem tőle, hogy szedjem-e le. Lepöcköltem. Matyika végre kilépett a szobor pozitúrából.
Egyszer csak a túloldalon jött egy család, apuka becsobban a kutyájával a vízbe, és utána kérdezi, hogy zavarja e a pecázást.

„-Nem bazd meg, de remélem a rák levágja az ollójával a farkadat!”

Mondtam úgy, hogy csak Matyi hallotta, és nagyon röhögött, Rám szólt:

„-Csúnyán beszéltél!”

Összepakoltunk, hogy átmegyünk a másik kedvenc helyemre. Matyika okos tanulékony srác és kifelé a földúton nevetve mondja:

„-Én is remélem, hogy a rák bele megy a pasinak a gatyájába.”

Másik horgászhelyemre menet, pár házas településen mentünk keresztül. Mondtam Matyinak, hogy ezeket régen úgy hívták „szállások”. Az út mellett volt két tehén, megkérdeztem tőle akar e egy szelfit az állatokkal. Erre a válasz:

„-Mé ezek igaziak? Nem is mozognak.”

Nagyon röhögtem. Itt megint „kicsúszott” részemről egy bazmeg. Akkor már Matyi is vigyorgott, és mondta:

„-Robi!!”

Beértünk a „Bufurc zsiliphez”. Matyinak mutattam hol pecázzon, egyből fogtam egy keszeget. Vissza akartam dobni, de szó se lehetett róla. Szákba raktuk. Nagyon örült neki, hogy lesz otthon halacskája. Gondoltam:

„Anyukád is fog nagyon…”

A kis horgász kitartóan pecázott, annak ellenére, hogy nem fogott halat. Gyalogoltam úgy három kilométert, mert vagy csaliznom kellett neki, vagy elakadt. Mikor vagy harmadjára akadt el, mondta, hogy egy hatalmas szürke hal vitte a hínárba. Röhögve kicsúszott a számon „egy anyád picsája”. 

„- Robi….!”

Mondtam neki, hogy az anyád picsája egyáltalán nem csúnya. Matyi is nevetett nagyon. Nagyjából úgy hússzor mondtam, hogy induljunk, de mindig kitalálta, hogy hol látott halat, és megy oda. Pecázás végén a három keszeget visszaengedtük, mert okosan megértette, hogy nem bírnák ki az utat élve.
Megkértem, hogy bontsa ki nekem a kólát míg vezettem. Anyja tiltása ellenére mondtam neki, hogy igyon, ha akar, de nemet mondott. Hozzátette kicsit szomorúan, hogy mindig azt kell innia, amit nem szeret. Amikor kisebb volt, és nem szerette a kólát, akkor ihatott, most, hogy már szereti nem ihat. Olyan mindenféle izéket itatnak vele.

„-Nyugi Matyi! A sanyarú gyereksors már csak ilyen.”

Mondtam neki. Matyi végig beszélte, és röhögte az utat hazáig. Leadtam anyukájának egyben a kissrácot.  Mesélt neki az élményekről, az "igazi, nem mozgó tehénről", és úgy váltunk el egy felnőttes kézfogással, hogy:
„-Ugye máskor is elviszel Robi?”