Boldogult házas éveim véget értével, megkaptam a közös javak fele értékét. Én, mint "ügön-ügön jó" anyagi befektető egy kisebb részét a pénznek befizettem a Merkúrnál egy szuper 12 voltos Trabantra, a maradék nagyobb részt meg igen kreatívan eltapsoltam úgy egy év alatt nagyon "hasznos" hétvégi tivornyáimon. 

Megkaptam az értesítést, hogy lehet menni az autóért. Égyhasi testvérömmel elhoztuk Szegedről az új kocsit. Nagyon örültem neki, és az elején vigyáztam rá, óvtam, ápolgattam, „tunningoltam”. Bele került egy szuper Sanyo rádiós magnó, és az akkor menőnek számító Videoton hangfalak. Ment is a korzózás le-föl a főutcán lehúzott ablakokkal, kirakott könyök az ajtón, tök hangerőn szólt a Twisted Sister-s, „harmincnyolc foggal” vigyorgás, integetés a csajoknak a mozi és a Piros Arany presszó előtt. Nagyon jól szolgált a Trabant horgászatoknál is, nem volt akadály neki a sáros kátyús földút sem, ha véletlen beragadtunk egy ember simám kitolta.Történt egyszer, hogy jó barátommal, akivel az időtájat sülve-főve együtt voltunk, pecázni mentünk. Neki nem volt jogosítványa, és életében nem vezetett még. Amikor a miskei földútra értünk, kérlelt, hogy had vezethesse az autót. Kicsit aggódtam, de kisebb unszolás után beadtam a derekam, és helyet cseréltünk. Elkezdődött az oktatás. Barátom szokásos, kedves mosolyával nyugodtan mondta, hogy ura a helyzetnek, menni fog neki a dolog. Én váltottam neki a sebességet, az út viszonylag jó volt, de barátom lába, mintha ráragadt volna a gázpedálra. Próbáltam túl üvölteni a hangfalakba dübörgő „Dancig in the Dark” -ot: 

„-Né nyomd má neki annyira!” 

Vigyorogva nézett rám és öt perc vezetés után mondta, hogy nagyon megy ez neki, jövő héten lehet le is vizsgázik. Kanyaroknál a jobb oldalon én is tök erőből tapostam volna a féket, sodródtunk össze-vissza, de ő nevetett, nagyon élvezte a „száguldást”.

„-Érzem a kocsit! Tejesen jól megy már! Jövő héten jelentkezek az ATI-nál, és levizsgázok.”

Nagy megkönnyebbülés volt, mikor elértük a horgász helyet. Kipakoltunk, nekiálltam pecázni, beszélgettünk és pár sör is lecsusszant közben, földes úton úgysincs rendőr címszóval. Nem mintha bárhol is problémát okozott volna ez. Barátom lelkesen mosolyogva mondja:

„- Haza fele a sebességet is én váltom már! Le egy föl kettő, tolatni úgyse kell. Menni fog!”

Kissé befeszültem ettől a gondolattól, de a sör „segített”.

 A kapásokra koncentráltam, fogtam a bukfejes törpéket halszelettel. Észre se vettem, hogy eltűnt mellőlem cimborám, csak hallom ám, hogy „köszörül” a Trabant, de már indul is, röhögve integet, és kiabál ki az ablakon, hogy nyugi, ura a helyzetnek, kerül egyet, mindjárt jön vissza. A szívszélütés kerülgetett, kiálltam az útra, és aggódva figyeltem mit művel. Egyesben padló gázon, csak úgy porolt utána a földesút. Fogtam a fejem mikor láttam, hogy az út végén a hídnál „ipszilonba” próbál megfordulni. Leállt, néz hátrafelé a tolatáshoz, próbált sebességet váltani, nagy recsegés, a kuplungot elfelejtette, lefulladt. Újra indítás, én üvöltve futok felé, de addigra hátra fordított fejjel (mivel tolatni akart) elindult előre, bele az árokba, azon szinte átugratott, és folytatta ámokfutását az előtte lévő szántásba. Rohantam utána és kiabáltam, hogy fékezzen, de ő ijedtében csak a gázt nyomta. Végül egy nagyobb földkupac megállította az autót, lefulladt. Bukdácsolva a nagy hantokban utolértem. Kiszállt a kocsiból, vigyorog, nyugodtan mondta, hogy szántásba még kicsit gyakorolni kell majd neki. És hogy ő direkt ment előre, és hogy ugye milyen jól megy neki már egyedül is. Nagy nehezen kievickéltem a szántóföldről, körbe néztem a Trabit nem lett e valami baja, csak a kipufogót kellett visszadrótozni. Ittunk pár sört az ijedtségre, és hazafele inkább én vezettem már. Megígértem jó komámnak, hogy míg nem lesz jogsija máskor is vezethet majd földes úton pecába menet. Most is jó barátok vagyunk még.