A jámbor, kalocsai nép egyszerű fiaként szorgalmas hittanos és templomba járó gyerek voltam.

Gergő papa mindig mondta, hogy tanuljak sokat, és legyek pap, mert azoknak nagyon jó az életük!

Lehet, igaza is volt.

Minden vasárnap 9-kor mentünk a gyerekmisére. Anyám felöltöztetett picösbe: barna, élére vasalt jerseyi nadrág, fehér garbó, fekete lakkos cipő. Bementünk a templomba, jól megmostuk a kezünket a szentelt vízben, és mentünk bal oldalra a gyerek padsorba. Előre senki nem akart ülni, ezért mindjárt az elején volt egy kis lökdösődés, addig, amíg Géza atya szigorú tekintetét ránk nem vetette.
Középütt jutott hely, amit kicsit bántam, mert a hátsó padban ülők simán tudtak köpőcsövezni töltőceruza, külsejével, meg rizzsel, vagy szívószállal, meg kenyérrel. Kántor Veronka néni kapott is pár golyót mindig. El is akadt néha a hangja!
Én a középső sorban ültem a Madarász gyerekekkel, akik épp egy guriga trappista sajtot rágcsáltak titokban. Kaptam én is egy jó darabot belőle. A legnagyobb falatot akkor kaptam be épp, mikor szólt a csengettyű, és mennem kellett a szószékre, felolvasni a szentleckét Szent Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első leveléből. A mikrofon előtt állva, még javában rágtam, és a hangszórókban, az én csámcsogásomtól zengett a templom. 
Gyerekek röhögtek, anyám szeme szikrákat szórt. Fölolvastam a szentleckét, de mise után „csíkon” voltam a sekrestyében. Nagyon féltem Géza atya nádpálcájától, de Ambrus tiszi rendes volt, csak pár miatyánkot meg üdvözlégyet kellett elmondanom, térgyepelve.
Hazaértem.

Anyám nem ismerte a ’tolerancia’ szót, mert akkoriban az még nem volt olyan divatos,így lezavart párat, és sipítozta:

"-Az egész rokonság ott volt a templomban, léégött a pofámrú a bőr! Térus nénéd, messzimama mit fognak majd szóni?"

Aztán meg azzal jött:

"- Itthun mög sé öszöd a sajtot! Adok én azoknak a Madarász kölköknek is, csak talákozzak velük."

Ezt hallgattam egész nap.
Így aztán, hiába szerette volna nagyapám, nem lett belőlem pap.