Sok évvel ezelőtt Cumek kollégámmal egy barátom szülei nagy házát festettük.

Ott voltunk több mint két hétig, jó pézös munka volt : 6 szoba, ajtók, ablakok mázolása és radiátorok festése.
Értelmiségi család: apuka igazgató, anyuka tanítónő. Szép otthon lett volna, drága bútorok, festmények, de a nagy létszámú családból senkinek se volt erőssége, se a takarítás, se a rendrakás. Bulik után sokat jöttem ide enni hajnalban a barátommal, egyszer a spánielek előre kikészített reggelijét ettük meg, mert itt mindig volt minden a konyhaasztalon, az előző heti ebédtől kezdve a több napos tejbe rizsig. És válogasd ki, mit akarsz alapon ment az evés.
Ilyen volt a „hozzáállás” a háziak részéről a festésnél is, mi pakoltunk, takarítottunk, és óvatosan ettünk is a terülj -terülj asztalkámról. Többször szóltam Cumkának, ne azt egye, mert az a spánieleké, azoknak minden nap főztek frisset.
Ránk volt minden bízva, hogy pakolunk. Oldjuk meg okosan: a nagy keményfa nappali bútort nem bírtuk kihúzni, ügyesen körbe meszeltük a gazda tudtával, oszt a háta möge meg maradt úgy „zsidósan”. Itt Cumek a létrával akciócva eltört a drága, gyönyörű ötágú csillárból kettő burát. Tisztára oda volt meg vissza ettől. Röhögtem, és mondtam neki:

- "Nyugi senkinek nem fog hiányozni. Nem volt még egyszer se leportalanítva."

Gazdasszonyunkat olyannyira nem érdekelte a festés, hogy mikor egy szombati nap a szobáját festettük volna, egy A 4-es lap fogadott bennünket az ajtaján:

„KÉREM NE ZAVARJANAK!” 

Amúgy jó hangulatban ment a munka, csak Cumek idegesítette fel magát, hogy egész nap ment a cigányzene, mert az egyik fiú a családból folyamatosan egy roma kupeccal, fuvarossal lógott, és seftölt. Élveztem a dolgot raktam be a cigány sirató zenéket, és röhögtem, hogy húzza fel magát ezen barátom. 
Mikor a srác hazajött minden nap mesélte milyen jókat evett, és épp milyen jó üzletet kötött, mert elcserélte a Schwalbe-ját két birkára, a birkákat egy lejárt műszakijú 1200-re cseréli, amért kap majd egy lovat. Az ebédekről mikor beszélt csurgott a nyálam. Jó kis pörkölteket evett, csak a hús származási helye volt kicsit kétséges. A kupecnál disznó vágásnál csak sonka lett a végtermék, „marhatornál” is csak a combja maradt, ugyanis a ridegtartás náluk a dög kutat jelentette, ott vágták ki az állatok testrészeit nagy rutinnal, tudva, hogy melyik ehető még.
Ma isteni tyúkpörköltöt volt az ebéd. Lelkesen mondta:

 -"Még majdnem élt a tyúk mikor hazahozták a kútról, csak kicsit le volt fagyva."

Abba maradtunk, hogy meghív egy jó pörköltre majd a romákhoz.
Vége felé jártunk a festésnek, mikor szólt a barátom, hogy nagy buli lesz ma cigóéknál, mert vizsgázik a kupec fia kocsira. Kivisz engem is, ha van kedvem. Este alkalomhoz illően felöltözve, parfümcsíkot magam után húzva tekertem barátommal, a nem igazán bizalomgerjesztő környékre. Mire odaértünk már vagy húszan sírva vigadtak, mert szegény srácot meghúzták a vizsgán, aki nem tudott koncentrálni a vezetésre, mert vett előtte a büfében egy rántott húsos szendvicset, és a friss hús megülte a gyomrát. A „fagyasztott” -hoz volt szokva.
A gazda vendégszeretően megmutatta a gazdagon berendezett házat. Volt ott minden extra: nagy hifi torony , színös tv, perzsaszőnyeg, arany kilincsös szekrénysor, pokróc ajtós pottyantós retyó is. Megmutatta a csak füstölt sonkával teli éléskamrát is.
Ámulva mondtam:

„- Jó sok disznót vágtatok.”
”- A buta parasztja mindönt kidob a kútra.”

válaszolta.Bömbölt a cigányzene, ittuk a pezsgőt, literszám. A vacsorára mindenki teljesen kiütötte magát, és hol siratták „szegény” gyereket, hol meg énekeltek. Én se igazán tudtam már hol vagyok, mikor a második tányér marha pörköltnél mondtam, hogy nagyon finom, de nem sajnáltáltok az erőset belüle. Röhögött midönki rajtam: 

"-Az erős elveszi döghús stikkjét more!" 

Igy, hogy szembesültem vacsora után a marhahús származási helyével, azonnal meg kellett látogatnom a „pokrócajtós” helyiséget. "Meg is fogtam ott a róka farkát röndösen."
Gazdánk kitalálta, hogy tegyük még tiszteletünket a Körbe szaros nevű híres vendéglátó egységben. Segélynap, és ebből kifolyólag természetesen teltház volt. Ittuk egymás után az italokat, mikor barátom kopasz fején széttört egy sörös üveg, jobbnak láttam, ha elindulunk haza. Mikor sovány malac vágtában távoztunk a késdobálóból, már jött is szirénázva a rendőrautó.
Végig röhögtük, dumáltuk a valamiért teljes sötét utcát. Fölöttébb furcsállottam, hogy egy ideje véres fejű barátom nem válaszol. Akkor vettem észre, hogy nincs is mellettem. Visszatekertem egy kilométert a Petőfi Sándor-on , amikor meghallottam a hangját, hogy beszél hozzám röhögve az út melletti sövényből. Kidugta fejét, utána nagy nehezen kiputrálta magát a biciklijéből. És toltuk egész hazáig a bringákat.
Otthon mikor elmeséltem szerelmemnek hol jártam, és milyen finom vacsorát kaptam a romáknál, mosolyogva mondta: 

"- Egy hét múlva talán csókolózhatunk majd."